2012-02-01
Filmes képtervezés mesterfokon
Látvány. Nagyon fontos, hogy a hallgatók a folyamatos tanári konzultáció mellett, de mégis a maguk által kijelölt utat járják
Noha korábban is fontos szerepe volt a filmes gondolkodásban a látványtervezésnek, a digitalizáció széles körű elterjedésével megteremtődött az igény arra, hogy a legmagasabb szinten is képezzék e terület szakembereit. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az idén végez az első évfolyam a Mozgókép Látványtervező Művész MA Szakon, a végzősök a kulturális rendezvények látványtervezésétől a művészfilm- és szórakoztatófilm-gyártástól a reklámfilmek készítéséig, a televíziózástól a videoművészetig, a vizuális effektek létrehozásáig sokféle területen kamatoztathatják tudásukat.

„Nagyon fontos, hogy aki erre a szakra jelentkezik, pontosan meg tudja fogalmazni a saját útját és céljait, hogy hol a helye a filmes szakmában” – mondta lapunknak M. Tóth Géza filmrendező, a tanszék vezetője.
A mozgóképes látványtervezés, még ha meglehetősen specifikus területnek is tűnik, valójában nagyon sokrétű. Idetartoznak a különböző rendezvényeken használt mozgóképes megoldások, a játékfilmek utómunkáinál alkalmazott vizuális effektek, a színházban megjelenő vetített kép vagy az internetes felületen használt mozgó vizuális megoldások. Érdeklődésünkre, hogy mennyiben különbözik az oktatás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) vizuális kommunikáció szakán oktatottaktól, M. Tóth úgy felelt, míg a MOME hagyományosan dizájnszemléletű iskola, itt alapvetően filmes gondolkodásra nevelnek.
„Olyan képi megoldásokat tanítunk, amelyek valamilyen módon a filmhez, filmszerű mozgóképes alkotásokhoz kapcsolódnak. Egyebek mellett dramaturgiai ismereteket, világítást, rendezési ismereteket tanítunk a hallgatóinknak a különféle látványtervezési ismeretek mellett. Az egyetem korszerűen felszerelt műtermében dolgozhatnak, és minden szemeszter alatt workshopokon vesznek részt, ahol egy-két hetes programban fejleszthetik a tudásukat. A szakon hangsúlyozottan felnőttképzés folyik, négy féléves mesterfokozatban oktatjuk a diákokat. Minden félév elején meg kell határozniuk a hallgatóknak a saját személyes programjukat, a félév végén pedig be kell számolniuk arról, hogy hova jutottak a szemeszter alatt. Nagyon fontos, hogy a hallgatók a folyamatos tanári konzultáció mellett, de mégis a maguk által kijelölt utat járják” – magyarázta a tanszékvezető. Általában művészeti alapképzésből érkeznek a Látványtervező MA szakra a hallgatók, de a jelenlegi évfolyam diákjainak szakmai előélete és életkora igen széles skálán mozog.
Az idén mindössze hatan végeznek az új szakon, ahol a jelentkezők számának függvényében 12 helyet tudnak biztosítani a jövő filmes látványtervezőinek. A kimenő évfolyam jövőjét illetően M. Tóth Géza derűlátó, mint mondja, hazánk vezető színházaiban, nemzetközi filmes produkciókban máris folyamatosan számítanak a szak végzőseinek munkájára.
Szilléry Éva