Magyar Hírlap online

Elsorvadó kapcsolataink

Interjú. Veress Miklós a költők váteszi szerepéről

A közelmúltban ünnepelte hetvenedik születésnapját Veress Miklós költő. Az alkotó szerint – aki egykor a legendás Mozgó Világ főszerkesztője is volt – nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a rendszerváltás „jót tett” az irodalmi életnek, annyi legalábbis bizonyos, hogy a centralizálás nem vált be.



– Írt verseket, meséket, és fordított is, a Mozgó Világ főszerkesztője volt. A rendszerváltás előtt vagy 1990 után volt könnyebb írónak lenni Magyarországon? Mi a fő különbség a diktatúra korabeli és a szabad világbeli irodalmi életünk között?
– Nem jelenthető ki egyértelműen, hogy kedvező változás történt volna, sokan többet vártak az új körülményektől. 1990 után többé nem függött az irodalom az államtól – addig, azáltal, hogy támogatást kaptunk, le is voltunk kötelezve. Amikor a támogatás megszűnt, megszűnt ez a kötelezettség is, ugyanakkor a kiadók bajba kerültek, csakúgy, mint a folyóiratok. Emellett a centralizációval a kisebb lapok ellehetetlenültek, ezáltal ellehetetlenültek a vidéki szellemi műhelyek, legutóbb például a nagy múltú Életünk került bajba. Pedig már Kosztolányi is megmondta: az egész magyar irodalom vidékről jön. A rendszerváltás óta egyre nehezebbé vált megjelentetni a köteteket, és pénz is egyre kevesebb akad a kultúrára. Ami engem illet, féltem a magyar irodalmat, és nem vagyok ezzel egyedül.

– A pénzügyi, támogatási gondok mellett ugyanakkor felmerül az is, hogy míg régen a költők-írók szavának súlya volt, a költő megszólalása, kiállása, ad absurdum hallgatása számított, ma nem számít.
– Egykor az írók, költők valóban betöltötték ezt a szerepet, és vitatkoztunk is róla, hogy mi lesz, ha ez a szerep a változásokkal megszűnik. Nem jelenthető ki, hogy a költőnek kötelező a váteszi szerep, ugyanakkor az is tény, hogy sok nagy formátumú személyiség volt jelen az irodalmunkban, akár a régi Mozgó Világban is, amely körül írókból, képzőművészekből szellemi műhely alakult ki.

– Jelen pillanatban viszont a megosztottság a legerősebb. A szellemi körök a politika mentén rendeződnek el.
– Egykor az tartott minket egyben, hogy volt miért harcolni, ma viszont a pénz és a politika megoszt – nem látjuk a közös érdekeket, csak a partikuláris és pártérdekeket, ami átszínezi a kritikát is. A kritikusok nem mindig azt nézik, hogy mi az értékes, hanem sokszor azt is, hogy a mű szerzője hová tartozik.

– Ön műfordítóként is ismert. Miként vélekedik arról, hogy amióta a világ kinyílt, már nem figyelünk oda a körülöttünk élő népekre, alig ismerjük a volt szocialista országok kortárs kultúráját.
– Annak idején a magyar PEN Clubnak, az Írószövetségnek vagy a Nagyvilágnak jelentős kapcsolatrendszere volt, de ezek a kapcsolatok elsorvadtak, emellett a személyes kapcsolatok is felszámolódtak, ami természetesen kihatott a műfordításra is – ráadásul régebben a külföldi és a határon túli magyar irodalom iránt is nagyobb volt az érdeklődés. Az érdeklődés hanyatlása egyébként világjelenség.

– Utoljára 2002-ben jelent meg kötete. Min dolgozik most?
– Végezred címmel elkészült egy verseskötetem, amit a közelmúltban mutattak be a Takáts Gyula-emlékházban, bár még nem jelent meg. A jövőben hamarosan kiadja a Pro Pannonia Kiadó. Ezen kívül egy esszéköteten is gondolkodom.

---

Születésnapi köszöntés – egy mozgalmas életút állomásai

A Magyar Írószövetség ma délután öt órától köszönti Veress Miklóst hetvenedik születésnapja alkalmából a testület klubtermében, a hatodik kerületi Bajza utca 18.-ban. Az alkotóval Szakolczay Lajos irodalomtörténész beszélget majd, közreműködik Faragó Laura énekművész és Vallai Péter színművész.

Veress Miklós 1942. január 13-án született Barcson, 1965-ben végzett a szegedi egyetemen magyar-orosz szakon. Tanított, majd a Szegedi Egyetem, 1969–1974 között a Délmagyarország, 1971-ben az Élet és Irodalom munkatársa volt. 1974-1981 között a Mozgó Világ felelős, majd főszerkesztője, végül Aczél György leváltatta. 1981–1986 között az Élet és Irodalom főmunkatársa, 1986-1988 között az Írószövetség főtitkára volt, 1988 óta szabadfoglalkozású író. Az orosz, ukrán, grúz, észt, bolgár, szerb, török, holland irodalom számos művét fordította. Kétszer nyerte el a József Attila-díjat (1973, 1985). Verseskötetei között van az Erdő a vadaknak (1972), a Porhamu (1978), a Fényárnyék (1985), a Somogyi utazás (1999) és az Éjféli verőfény (2001), valamint szerkesztett Kassák- és Ady-kötetet is. Gyerekeknek szóló könyveket is összeállított, többek között a Pif kalandjait (1976), a Csalogatót (1982), Gombolós Gimbelét (1999). Fordításai között szerepel egy válogatás Sören Kierkegaard írásaiból, lefordította Alekszandr Blok verseit és Garcia Lorca Vérnász drámáját.