2007-04-04
Egész évben turistaszezon
Kriaszter Attila, a Szentendrei Új Kulturális Központ igazgatója, a város idegenforgalmát szeretné fejleszteni, hogy egész évre kibővíthesse az úgynevezett nyári szezont. Az este hat után elnéptelenedő belvárost élettel akarja megtölteni.

|  |  |
| Kriaszter Attila: az idei év próbaév lesz, de látszani fog, mit is szeretnének elérni (Fotó: Horváth Péter Gyula) |
|
– Szentendrén mintha nem lenne összehangolt a kulturális kínálat. Mielőtt elkezdődik az esti színház, már órákkal korábban bezárnak a múzeumok, amikor vége az előadásnak, már a vendéglők zöme is becsukott.
– Ez pontosan így van. Egy olyan hagyományú kisvárosnak, mint amilyen Szentendre, tudnia kell összehangoltan kínálni a programjait, komplex csomagokat nyújtani. Meg kell győznünk a múzeumok munkatársait, a vendéglősöket, hogy működjenek ebben együtt.
– Szerencsés, hogy csak a nyár számít Szentendrén turistaszezonnak?
– Igen nagy kérdés, hogyan képes a város a nyári fesztiválhangulatot egész évre konzerválni, igényes közönségnek vonzó programokat kínálni.
– A lakók nem csendet és nyugalmat akarnak inkább?
– Szentendre történelmi belvárosának már csak néhány száz lakója van, miközben huszonötezren élnek a városban. Tudomásul kell venni, hogy Szentendre olyan típusú város, amely csak akkor tud talpon maradni a települések közötti versenyben, ha egész évben képes olyan attrakciókat létrehozni, amelyek közönséget vonzanak.
– De például a jövőre negyvenéves Szentendrei Teátrum a főtéren volt, és éppen a lakók kívánságára került a színházi előadások céljára sokkal kevésbé alkalmas és kevésbé hangulatos városháza udvarára.
– Megkeressük annak a módját, hogy újra legyenek előadások a főtéren. Hiszen pontosan arra találták ki a Szentendrei Teátrumot, hogy megpróbálja díszletként használni azt a barokk-rokokó főteret, amilyen nincs még egy az országban. Néha a jelmezeket is a lakók adták össze, vagy statisztáltak is. Előfordult, hogy kinyílt egy ablak, és mindenki azt hitte, hogy ez a produkcióhoz tartozik, pedig csak Marcsi néni akarta kiönteni a mosólevet. Egy település speciális termék, és csak akkor érdekes a külvilágnak, ha vendégek nélkül, a saját élete is izgalmas. Meg kell találnunk a módját, hogy egész évben olyan attrakciókkal kényeztessük a lakókat, hogy este is megtöltsék a belvárost.
– Már most érzékelhetők lesznek a változások?
– Egyértelműen. A március elsején alakult Szentendrei Új Kulturális Központ egész sor, nem klasszikusan kulturális feladattal foglalkozik. Egy olyan városban, amelyben a kultúra ennyire meghatározó, kézben kell tudnunk tartani valamennyi részterületet, amely a kultúra megerősítését szolgálja. A mi kezelésünkbe került a város idegenforgalmi, marketingtevékenysége, a nemzetközi kapcsolattartás is. Megpróbálunk más városokból ide hozni, tőlünk pedig kivinni produkciókat. Az idei nyári szezon még minden szempontból próbaév. Részben olyan hagyományos nyári fesztivál lesz, mint amelyet Szentendrén megszoktunk, de becsempészünk három-négy olyan új programot, amelyekről már látszik, hogy mit szeretnénk jövőre, a Szentendrei Teátrum negyvenedik, jubileumi évadján megvalósítani.
– Például miket?
– Júliusban csinálunk egy Montmartre–Szentendre közös fesztivált a francia nemzeti ünnep alkalmából. És mivel Goldoni-emlékév van, több olyan együttest is szeretnénk augusztusban meghívni, amelyik Goldoni-vígjátékot játszik. Néhány olyan társrendezvényt is létrehozunk, amely az író korára utal. És újra megcsináljuk a tavaly már sikeres, Szentendre éjjel-nappal nyitva című háromnapos fesztivált. A múzeumok, a magángalériák, a vendéglősök összefognak, és éjjel egyig-kettőig nyitva tartanak. Közben pedig megtöltjük olyan apró érdekes programokkal a köztereinket és közintézményeinket, amelyek vonzzák a vendégeket. És szeptemberben minden hétvégén lesz egy olyan nagyszabású, zenés, fesztiváljellegű rendezvény, amely megpróbálja kitolni a szezont. Operettfesztivál éppúgy lesz, mint dzsesszfesztivál.
– Valaha HÉV-vel még az esti előadások után haza lehetett jutni. Ma mit tehet, aki nem autóval közlekedik?
– A tervek szerint a fontos rendezvények idején közlekednek az úgynevezett bagolyjáratok, és busszal és hajóval is haza lehet jutni. De most hétvégén erre még nem lesz szükség. Vasárnap délután háromkor rendezzük meg az első szentendrei költőversenyt, a művészek napihír kapcsán írnak verseket.
Eredeti forrás: Bóta Gábor
Bóta Gábor