Magyar Hírlap online

A Zsolnay-negyed ezer színe

Pécs. A Tiger-technikát a véletlen hozta létre: egy munkásnő beleejtett némi petróleumot a hordóba

Január végi szombat reggel. Laposan sandít a nap a Déli pályaudvar peronjaira; hosszú árnyékok, siető emberek. Csak hat, hosszú megálló, és nem sokkal dél után már Pécsett vagyunk. Szimat: más a levegő. Déli. Talán a nap is. A nap kitartóan süt, már-már azt hisszük, tavasz van, de a sarkon azért észre térít egy hideg fuvallat. A Széchenyi téren át a Virág cukrászdába tartunk – azért az embernek legyen törzsasztala Pécsett is. Aztán nekiindulunk a Király utcán át a Zsolnay-negyednek. Ami négykor bezárt. Lógó orral gyalogolunk vissza, és forró csokoládéval vigasztaljuk magunkat a Nappaliban. Utána Szalon sör: Pécs íze a torkunkon.

Vasárnap: az árnyékok még hosszúak, de majdnemtavasz-szag van. Megszokott járat: Virág cukrászda, törzsasztal, Király utca és Zsolnay-negyed; végre nyitva. Gyönyörűen felújított régi házak, kémények és üzemépületek között bóklászunk, amelyek között találó és kevésbé találó modern tömbök állnak – egyiken terméskő burkolat, másikon rozsdás fémlemez, a Sikorski-házban pedig ott a Gyugyi-gyűjtemény állandó tárlata, a Zsolnay aranykora. Megszerettük a kerámiát: hihetetlen szépségű minták, formák. Ott a méhsejttechnika: kétrétegű tányér, a felső réteg olyan, mintha apró lukú rácsos linzer volna – finomság, báj és ötlet. Odébb a Tiger-technika: véletlen „baleset” hozta létre – egy munkásnő beleejtett némi petróleumot a mázas hordóba. Ettől lett repedezett, apró „kukacokkal” borított a felület. Aztán az arabsorozat, a czestochovai Fekete Madonna képmása, tulipános miniláda, szecessziós kerámiák a színek orgiájával – soha nem hittük volna, hogy a lila és a piros és a kék ilyen jól nézhet ki együtt –, elektromos lámpák kagylót tartó faunként és vetkőző nőalakként álcázva, sólyomváza és kakasváza, Zsolnay Teréz és Júlia, Klein Ármin, Sikorski Tádé, Zsolnay Vilmos, Apáti Abt Sándor: szédítő névsor, szédítő szépségű tárgyak. Van bennük dög, na. Zúgó fejjel lépünk ki a nagy központi térségre; gyerekzsivaj és a falban gyerekrajzok kerámiába égetve: Zsolnay-óvoda. Vissza a Felsővámház és Király utcán át a Széchenyi térre. Lepihenünk egy padon. A nap a Ferencesek utcája felől süt, még mindig laposan, de erősen. Ülünk, mint a gyíkok a nyári köveken.

Intünk a pillanatnak – írta a költő –, és maradni nem volna kár, de a menetrend könyörtelen. Végül esőben kígyózik be a vonat a Délibe. Mire felérünk, Pécs már újra hiányzik.

 

---

További ideiglenes tárlatok

Vallás és történelem címmel látható Istókovits Kálmán kiállítása február 19-ig a Zsolnay-negyedben található galériában. A portré- és tájképfestő Istókovits Csók István, Rudnay Gyula és Dudits Andor tanítványaként végzett. Külföldi sikerei többnyire itáliai tárlatokhoz fűződtek, s alkotásai eljutottak Amerikába és Japánba is. Egy olajképét a római Galleria Moderna vásárolta meg, Rómában és Velencében három rézkarca az olasz király tulajdonába került. A Komédiások című munkáját az Uffizi őrzi Firenzében, de a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár, a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a bajai Nagy István Képtár is rendelkezik egy-egy képével. Nyitva van a Zárva-ház címmel, Mátravölgyi Ákos bábtervező kiállítása tekinthető meg a Bóbita Bábszínházban. Mátravölgyi Ákos visszatérő tervezőként szerepel a Bóbitában. A kiállítás idejével párhuzamosan tervezi a Péter és a farkas című előadás bábjait és díszleteit, a darab Kuthy Ágnes rendezésében kerül színre. Ez a tárlat április 30-ig látható.

 

---

Rózsaszín

A Zsolnay Kulturális Negyedben látható a Kezdetben volt a rózsaszín… című új tárlat is, amely Winkler Barnabás építész, akadémikus, a művészetek doktora több mint ezerdarabos magángyűjteményére épül, és a Zsolnay-gyár mindennapos használatra szánt, rendkívül változatos rózsaszínű termékeiből áll. A tárgyakat a Zsolnay család elmondása szerint a manufaktúrában az alapítástól kezdve évtizedeken át, a századfordulóig gyártották. Az alapító, Zsolnay Miklós idősebbik fia, Ignác 1853-tól 1865-ig vezette a manufaktúrát. Miután öccse, Vilmos teljesen átvette tőle a gyárat, indult meg nagy lendülettel a termékek fejlesztése, a rózsaszínűeké az 1880-as évektől kezdődően. A kiállítás megmutatja, hogy az első évtizedekben ezek a tárgyak nagyobbrészt kézzel készültek, ezért nem találunk közöttük két egyforma kinézetűt. A „rózsaszíneknek” hol a kiöntőjük, hol a fülük, hol az alakjuk, de gyakran a külső mázuk színárnyalata is különbözik a egymástól. A „rózsaszínek” az évek során fürdőszobák, konyhák, ebédlők és dolgozószobák kedvelt tárgyaivá váltak, hazánkban és a szomszédos országokban, falusi és városi háztartásokban, éttermekben és fogadókban, egyaránt. Az edények kiállták az évszázad megpróbáltatásait.