Film. A VI. Nemzetiségi Filmszemle 19 dokumentumfilmje a rangos zsűri előtt
Hatodszor rendezett nemzetiségi filmmustrát a Magyar Televízió Kisebbségi Műsorok Szerkesztősége. Az elmúlt két évben leforgatott 65 filmből válogatták ki a versenyprogramban indult 19 dokumentumfilmet, amelyek a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek történelmét, kultúráját, személyiségeit és mindennapjait mutatták be, és több munkában is hangsúlyt kapott a nemzetiségek többségi társadalomhoz fűződő viszonya. Külön szekcióban, külön teremben vetítették a Romániában és a magyarországi román közösség filmes műhelyeiben készült filmeket, a szemle idei vendége Románia volt. Háromtagú szakmai zsűri – Almási Tamás rendező-zsűrielnök, Born Ádám, az MTV vezető szerkesztője és Brindusa Armanca, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója – választotta ki a versengő alkotások legjobbjait. Az első díjat Dömötör Péter és Horváth Éva A Nap és a Hold című 26 perces portréfilmjének ítélték. A film egy Budán élő értelmiségi nő és egy bódvalenkei munkanélküli cigány asszony megható történetét meséli el. A két asszony életútja abban a faluban keresztezi egymást, amelynek szinte teljes lakossága cigány származású – és munkanélküli. Nincs járható út és gázfűtés a telepen, vízhez is több száz méteres gyaloglással jutnak. Egy program beindítása kapcsán mégis látszik kiút a reménytelenségből. A mustra második díját Dömötör Péter és Szabó Judit Ábel Debrecenben című alkotása, egy lengyel–magyar művészházaspár és gyermekük egy napját bemutató 25 perces film kapta. Daróczi János Tatárszentgyörgytől Tatárszentgyörgyig című alkotása nyerte el a szemle harmadik díját.
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett