Kultúra
Aki megrajzolta az emberi létezés teljes térképét
Ottlik Géza szervesen összefüggő életművet alkotott, amelyben a szereplők átjárnak a művek között – Hetven éve készült el az Iskola a határon első változata
A Kossuth-díjas író, műfordító, Ottlik Géza volt a Várkert Irodalom elnevezésű sorozat hétfő esti eseményének középpontjában, főként a 20. századi magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotása, az Iskola a határon című regénye. Bár a filozofikus, lételméleti mű 1959-ben jelent meg, első változatát – Továbbélők címmel – 1948-ban, éppen hetven éve készítette el az író, azonban visszakérte a kiadótól.
A hetvennyolc évet élt alkotó munkásságát a meghívottak beszélgetéssel, felolvasással, dalokkal idézték fel. Az est háziasszonya, Juhász Anna hangsúlyozta: nemcsak prózáról, filmről lesz szó, hanem Ottlik kultuszáról is. Fűzfa Balázs irodalomtörténész elmondta, az életmű nem nagy, Ottlik jóval több műfordítást készített, mint saját alkotást. Regényei, kisregényei, novellái, tanulmányai, kisebb esszéi és kritikái együtt beleférnek öt nem túl terjedelmes kötetbe. Mint az irodalomtörténész rámutatott, Ottlik szervesen összefüggő életművet alkotott, amelyben a szereplők átjárnak, szabadon mozognak a művek között – ahogy az író mondta, „a regény nem szól valamiről, hanem maga a valami”.
Kelecsényi László író, filmtörténész szerint egy-egy író, költő kultusza mindig valamiféle kompenzáció. Az Iskola a határon csak később vált jelentőssé, a megjelenése után ugyanis „félreolvasták".
Cserhalmi György színművész pedig felidézte, hogy személyesen ismerte az írót, a hatvanas-hetvenes években már volt egyfajta Ottlik-kultusz. Bevallása szerint sznobériából olvasta az Iskola a határont, de fiatalon persze nem értett belőle semmit, időbe telt felnőnie hozzá.
Ottlik Géza többszörös magyar bridzsbajnok, a kártyajáték megújítója, világhírű szakírója is volt. Otthonról franciás-angolos műveltséget hozott, a kőszegi és a budapesti katonai iskolák tanulójaként 1930-ban érettségizett – az embertelen nevelésmód krónikása lett, ezek az évek ihlették az Iskola a határon történetét is. Érettségi után a budapesti egyetem matematika–fizika szakán tanult, első írásai 1931-ben jelentek meg, hatott rá Kosztolányi és Márai mellett André Gide is.
A Drugeth-legenda című elbeszélését 1939-ben a Nyugatban Babits Mihály dicsérte. A második világháború idején üldözötteket mentett, köztük Vas István költőt is, ezért az izraeli Jad Vasem Intézet is elismerte a Világ Igaza-kitüntetéssel. A háború után a magyar szellemi élet megújítását tervezte a Nyugat hagyományait folytatva, ám a Rákosi-rendszerben kiszorult az irodalmi életből, többnyire fordításokból élt. A forradalom után, 1957-ben jelent meg a Hajnali háztetők című kisregénye. Ekkoriban írta újra az Iskola a határon című regényét, amely végül 1959-ben jelent meg – alkotói módszeréhez tartozott, hogy műveit évtizedeken át csiszolgatta.
Amint a rendezvényen Juhász Anna elmondta, a szabadság fogalma nemcsak az Iskola a határonban fontos, hanem az ikerdarabjának számító Buda című művében is. Fűzfa Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabadság mindig egyfajta belső függetlenséget jelent, és azt, ha szavak nélkül is értjük egymást. Kelecsényi László végül hozzátette: a Buda című művel Ottlik egy önlexikont írt, ami egyben az emberi létezés egészének térképe, metszete. Az emlékesten Makranczi Zalán színművész olvasott fel részleteket az író műveiből, míg Orbán Bori énekesnő és Pánczél Kristóf zongorista Ottlik kedvenc dalait adta elő.