A tüntetők traian basescu elnök távozását is követelik

Bukarestben az állandósult tüntetések további fordulatokat sejtetnek
(Fotó: Reuters - Radu Sigheti)
Lemondásra kényszerítette a román kormányfőt az IMF által előírt megszorítások után kirobbant utcai tüntetéssorozat. Brüsszelnek állítólag nincs köze Emil Boc távozásához. Traian Basescu államfő Mihai Razvan Ungureanut, a külföldi hírszerzés főnökét bízta meg kormányalakítással, miután a délutáni órákban a parlamenti pártok vezetőivel tanácskozott. Ungureanu kijelentette, hogy az ország gazdasági és politikai stabilitásának megőrzését tartja legfontosabb feladatának. Kelemen Hunor, a kisebbik koalíciós alakulat, az RMDSZ elnöke szerint a kormánykoalíció a miniszterelnök lemondása után is létezik. A bukaresti tüntetők egyik vezetője azt mondta, a romániai tiltakozások mindaddig folytatódnak, ameddig le nem mond Traian Basescu államfő is.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja