Magyar Hírlap online

2012. február 09., csütörtök, Abigél, Alex
2010-02-01

Tiszteletet is követelnek a magyaroktól Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bár a parlamenti választások csak júniusban lesznek, már nagy erőkkel folyik a választási kampány Szlovákiában. A hét végén a két kisebb kormánypárt, a Szlovák Nemzeti Párt és a Demokratikus Szlová­kiáért Mozgalom jeleskedett magyarellenes kirohanásokban. Az utóbbi a többség tiszteletére szólította fel a kisebbségeket, a nemzetiek pedig nemzetközi pert indítanának Magyarország ellen.

Vladimír Meciar unokájával. Újabb igényeket fogalmazott meg a kisebbségekkel szemben

Vladimír Meciar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt elnöke az északnyugat-szlová­kiai Rózsahegyen emlékezett 2300 párthívével az önálló Szlo­vákia megalakulására. Fanatikus hívei a 17 éves ország alapítójaként tisztelik a magyarellenes nézeteiről ismert veterán politikust.

Meciar beszédében kifejtette, hogy nagy ünneplést várt az önálló Szlovákia létrejöttének 17. évfordulója alkalmából, de az elmaradt. Elmondta, gyakran felidézi magában az akkori történéseket: „Sokan azt mondogatták nekik, hogy nincs esélyük a túlélésre, ám a hitetlenkedők eggyel nem számoltak: az államok és nemzetek nem azért léteznek, mert nagy a vagyonuk, hanem mert az emberek nemzetek, államok tagjai akarnak lenni.” Meciar szerint tisztelni kell a kisebbségeket, ugyanakkor a kisebbségeket a többség iránti tiszteletre kell rávezetni. A nemzeti vezető azt tanácsolta híveinek, terjesszék tovább a szabadság és a szlovák önállóság, függetlenség és a szlovákok jogainak eszméjét.

Vladimír Meciar harmadik kormánya idején, amikor szintén a Szlovák Nemzeti Párt uralta az oktatási tárcát, széles körű kampány indult a magyar iskolák és a kétnyelvű bizonyítványok ellen. A kormány az alternatív oktatást támogatta, ami a gyakorlatban azt jelentette volna, hogy a magyar iskolákban a magyar nyelven és irodalmon kívül a többi tantárgyat szlovákul oktatták volna.

Nem tetszik a magyar kormány által létrehozott nyelvalap a szlovák kormánynak. Korábban a nyelvtörvényt kidolgozó kulturális tárca sajtóosztálya nevezte Szlovákia belügyeibe való beavatkozásnak az ötvenmillió forintos alapot, vasárnap pedig Anna Belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt első alelnöke nemzetközi pert helyezett kilátásba. A nemzeti politikus erről a Szlovák Televízióban beszélt. „Ez rosszabb, mint a belügyekbe történő beavatkozás. Egy idegen állam arra buzdítja egy szomszédos állam lakosságát, hogy ne tartsa be a törvényeket. A Magyar Köztársaság polgári engedetlenségre buzdít Szlovákiában. Holnap melyik törvény áthágására fognak felszólítani? Magyarországot ezért nemzetközi bíróságra kell adni” – mondta Belousovová.

Mint ismert, Budapest nyelvalapot hoz létre azoknak a kárpótlására, akiket megbírságoltak anyanyelvük használata miatt.

Kocur László

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Van igazság? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Kiket szolgál a gigantikus pénztartalék? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bod: el a kezekkel! - Boros: spekuláció!

ORBÁN BEJELENTETTE: ITT A VÉGE

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A portugálok Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

MI TÖRTÉNT AZ ÚJ SZÍNHÁZNÁL?

Csudai Sándor képriportja

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Valamennyi érintett elégedett lehet a zsidó örökjáradékkal Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A Mazsihisz osztja a pénzt, de juttat másoknak is

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

SELMECZI: GYURCSÁNYÉK TETTÉK TÖNKRE A MALÉVET

A DK szerint Orbán Viktor a felelős a csődért

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe