Tadic autonómiát ajánl Koszovónak

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Slobodan Milosevic egykori főprivatizátora lesz a nemzeti bank elnöke

Tomislav Nikolic szerb elnök bejelentette: legfeljebb „érdemi autonómiát” adna a koszovói albánoknak. Közben lemondott a szerb jegybankelnök, tiltakozásul az intézmény függetlenségét sértő törvényjavaslat ellen.

Először derültek ki részletek To­mis­lav Nikolic Koszovóval kapcsolatos elképzeléseiből abból az interjúból, amelyet az elnök a Danas című lapnak adott. Arra a kérdésre, hogy mit kínál a koszovói albánoknak, akik a szerb alkotmány szerint Szerbia polgárai, azt válaszolta, hogy érdemi autonómiát, az ENSZ koszovói határozatával összhangban. Példaként az olaszországi vagy a belgiumi németek autonómiája szolgálhatna. „Ez talán kevés?” – tette fel a kérdést az új szerb államfő. – Minek nekik állam, az annyira értelmetlen.” A koszovói stratégiáról azonban a Nemzetbiztonsági Tanács dönt össznemzeti konszenzus alapján, a Pristinával folytatott tárgyalásokat pedig ő maga akarja vezetni. Nikolic kész találkozni Atifete Jahjaga koszovói elnökkel egy uniós tagállam fővárosában.

Közben az új belgrádi kormány már első törvényjavaslatával nagy vihart kavart: az ellenzék keményen ostorozza a jegybanktörvény módosítási javaslatát, amellyel szerintük a hatalmi pártok ellenőrzésük alá akarják rendelni a pénzügyi folyamatokat, nem törődve az uniós tagjelöltséggel vállalt kötelezettségekkel. Azzal pedig, hogy a haladók saját káderüket akarják a nemzeti bank élére állítani, máris megszegték azt a választási ígéretüket, hogy véget vetnek a pártokráciának. Dejan Soskic bankkormányzó azonban elébe ment a leváltását célzó intézkedéseknek és még mielőtt a parlament elfogadta volna a törvénymódosítást, benyújtotta lemondását. Lépését azzal indokolta, hogy az új jogszabály aláássa a nemzeti bank függetlenségét, rontja az ország hitelképességét a nemzetközi pénzpia­cokon, és lefékezi az uniós integrá­ciót. A bank kormányzói tanácsának több tagja ugyancsak jelezte, hogy lemond tisztségéről. Közben az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap szintén rosszallását fejezte ki a belgrádi kormány tervezett lépései miatt.

A Dacic-kabinet viszont cáfolja, hogy korlátozni akarják a jegybanki függetlenségét, és szerintük Soskic azért mondott le, mert belátta tévedéseit: azt, hogy feleslegesen védelmezte a dinár árfolyamát devizaeladással. Ugyanakkor dicsérik Jorgovanka Tabakovic SNS-alelnök szakértelmét, aki a bankkormányzói poszt várományosa. A hölgy a Slobodan Milosevic-éra alatt a privatizációs tárcát irányította.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 2

Hozzászólások:

Kezdhetné a Vajdasággal! Koszovó sorsa már megoldódott!

1.kalman44 - Ön, gondolat olvasó?