Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-02-08

Szómágiával a nyugati szankciók ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bár kitartóan ígérgeti, a perzsa állam egyelőre nem váltotta be a fenyegetését "bizonyos európai országokkal" szemben

Irán ismét kijelentette, kész euró­pai olajexportjának leállítására, ám továbbra is csak verbálisan fenyeget. Obama „bízik a diplomáciai megoldásban”.

Khomeini utódainak egyelőre csak a nézésük szigorú

Az iráni parlament készen áll arra, hogy meghozza a döntést az Európába irányuló olajexport leállításáról – idézte a Fars állami hírügynökség Ali Larijani házelnököt, aki szerint ez lehetne a válaszlépés az Egyesült Államok, nem sokkal utána pedig az Európai Unió (EU) által a közelmúltban meghozott szankciókra. Egy magas rangú katonatiszt szerint Irán ugyanakkor továbbra is el tudja adni olajkészletének 82 százalékát (például Kínának, Indiának és más ázsiai országoknak). A kieső 18 százalékot – amelyet Teherán eddig az európaiaknak értékesített – pedig éppen a szank­ciók következtében felszökő árak fedezik majd.

Az iráni export leállításával egy hete kezdett fenyegetőzni a perzsa állam olajügyi minisztere „bizonyos országok” ellen, de részletekbe nem bocsátkozott. Az iráni parlament akkor azonban halasztást kért, s napirendre se tűzte a vitát arról a tervezetről, amelynek értelmében leállítanák a kőolaj szállítását az EU országaiba, amelyek nem mellékesen az iráni olajexport mintegy egyötödének felvásárlói.

Bár Barack Obama amerikai elnök rendeletben szigorította meg a teheráni központi bank elleni szankciókat, egy hétvégi televíziós interjúban igyekezett megnyugtatni Washington szövetségeseit, „megpróbálják lebeszélni Izraelt az iráni atomlétesítmények elleni egyoldalú katonai csapásról”. Obama reményét fejezte ki, hogy a megoldás diplomáciai lesz – a mostani, választási évben legalábbis.
Ottlik Judit

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja