2010-04-12
Rendíthetetlen
Halottak húsvétja. Komor jelzete ez egy napnak; ám a katolikusok szokásrendjében a nagyszombat nyolcadát záró fehérvasárnap egyben az elmentekre emlékezés alkalma, így egykor nevezték a halottak húsvétjának is.
Kilencvenhat lengyel számára tragikus értelmet nyert ez az elnevezés. Köztük Anna asszonynak. A legendának, akit Anna Walentynowicznak hívtak.
A lengyel szabadságküzdelmek szimbolikus alakja volt. Korkutatók mondják, nélküle a Szolidaritás nem lett volna az, ami, sőt tán a gdanski lázadás se: a tengermelléket, majd később az egész országot elborító sztrájkhullám Anna kirúgása után indult meg.
A törékeny munkásasszonyban nagy lélek lakozott. Tizenévesen árva sorsra jutott, az élet edzette. A Lenin Hajógyárban hegesztő majd darukezelő, érdekvédelmi harcos, a Robotnik Wybrzeza, azaz a Tengermelléki Munkás című szamizdat szerkesztő-kiadója. Illegális tevékenységét a kommunista hatalom 1980 nyarán megelégelte. Kitoloncolták a gyárból. Felizzott a parázs, s egy hét múlva a tűz eluralta az országot. A bolsevik kormányzat tárgyalni kényszerült. A Gdańskban megszületett megállapodás – ha csak egy időre is, de – megnyitotta az utat a Szolidaritás szakszervezet előtt, amelyhez aztán tízmillió ember csatlakozott. Ekkor ragadt rá a titulus: a „Szolidaritás keresztanyja”.
Egész életében megmaradt lázadónak. Lech Walesával már a korai időkben kenyértörésre vitte, amikor a szintúgy karizmatikus vezető az első sikerekkel megelégedve a sztrájk beszüntetése mellett kardoskodott. Anna Walentynowicz akkor azt mondta: majd ha valamennyi munkás követelése teljesül!
Ma már tudjuk, az álom álom maradt, a munkáskövetelések többsége az új rendszerben sem teljesült. Ezért tartotta magát távol Anna asszony a hatalomtól. Ezért utasított vissza díszpolgári címet, ezért nem vett át kitüntetést… csak az amerikai Truman-Reagan-szabadságérmet. És a legmagasabb lengyel elismerést, a Fehér Sas Érdemrendet. De nincs itt ellentmondás: ez utóbbit ugyanis Lech Kaczynski elnök adományozta neki. Az egykori gdanski harcostárs. Aki szintúgy hajlíthatatlan, élete végéig rendíthetetlen maradt.
Várkonyi Balázs
Kapcsolódó anyagok