Magyar Hírlap online

Remény

„Ez most már személyes ügy” – mondta elcsukló hangon a telefonba a lengyel nagykövetség egyik munkatársa szombaton, amikor felfedezte egy barátja nevét az elnöki gép utaslistáján. Akkor már tudtuk, hogy nincs túlélő. Személyes ügy. Az volt már a legelejétől, egy csontig hatoló tragédia. Olyan sok mindenki és minden veszett oda, hogy csak most kezdjük összeszedni a darabokat. Stanislaw Komorowski védelmiminiszter-helyettes nemrégiben járt Magyarországon, nyilatkozott lapunknak, csakúgy, mint Franciszek Gagor vezérezredes. Mariusz Handzlik, az elnök közeli munkatársa márciusban, a lengyel–magyar barátság napján képviselte Lengyelországot Budapesten. Mindannyian a szerencsétlenül járt gépen voltak. Márciusban Lech Kaczynski édesanyja betegsége miatt nem tudott Magyarországra jönni. Senki sem sejtette akkor, hogy utoljára láthattuk volna hazánkban. Egy hónapja még koncertekkel ünnepeltünk, most mécsesekkel gyászolunk. Személyes ügy ez a javából, s még annál is több: nemzeti ügy. Nem titok, hogy a két ország a jövőben stratégiai partnerség kialakítását tervezi. Az elmúlt években érezhetően erősödött ez a szándék, nem kis mértékben köszönhető ez olyan politikusoknak, akik Szmolenszkben vesztették életüket. A közép-európai összefogás támogatói, a magyar–lengyel együttműködés pártolói távoztak. Óriási kihívást jelent ez a lengyel politikának, s hogy csak egy aktuális eseményre utaljunk, a jövő évben Budapest és Varsó tölti be az unió elnöki posztját. Ott kell most állni a lengyelek mellett, s ahogy a Bem-szobornál láthattuk, ezzel nem lesz gond. A nagy lengyel történelmi sorstragédiáknak mindig van egy sajátos üzenetük: hiába az elviselhetetlen vereség, a pusztulás üszkös félhomályában ott bujkál a remény, ami erőt ad a későbbi harchoz, a folytatáshoz. Ezt a reményt kapta Lech Kaczynski a varsói felkelésben a szabadságért küzdő szüleitől, ezzel a reménnyel győzte le harcostársaival a kommunizmust, s ezt a reményt adta tovább elnökként lengyelek millióinak. Szombaton egy pillanatra hiába kerestük ezt a reményt, azt hittük eltűnt, s csak később, a gyertyák fakuló fényében vettük észre, hogy él, s végig velünk volt.