A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

A vállaltan „más” Ulrike Lunacek nem először viselkedett a magyar balliberálisok szócsöveként (Fotó: Reuters - Heinz-Peter Bader)
Titkára bevallása szerint a Népszabadság „Orbántakarodj” című blogján talált forrás nélküli fényképre alapozva jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Ulrike Lunacek, hogy „nagyon erős antiszemita és EU-ellenes jelszavak voltak a békemenet plakátjain”. Az osztrák zöldpárti képviselő sajtófelelőse lapunknak elárulta azt is, hogy meggyőződésüket a liberális Stop.hu értesülése is erősítette, miszerint a januári demonstráción „meg lehetett vásárolni a Jud Süß antiszemita film magyar fordítását”. „Óriási csalódás, hogy egy olyan országra akarnak ismét vasfüggönyt ereszteni, amely mindig mindenkit befogadott, legyen az német, görög vagy zsidó” – mondta Csizmadia László, a Civil Együttműködési Tanácskozás elnöke. A békemenet egyik szervezőjeként tudatos sértésnek és provokációnak nevezte, hogy „a félmilliós tömegből valahonnan előrángatnak” egy fotót, holott a nemzeti megmozdulás mindenki számára láthatóan „csendes és méltóságteljes, szélsőségektől mentes volt”.
Erre az egy szem házi készítésű, bizonytalan eredetű plakátra hivatkozva szajkózta hosszan az osztrák zöldpárti európai képviselő a brüsszeli meghallgatáson, hogy antiszemita jellege volt a békemenetnek. Ulrike Lunacek ezzel csak emelte a tétet, hiszen a nyugati balliberálisok az MSZP-s Göncz Kingával karöltve előzőleg hosszan ecsetelték, hogy EU-gyűlölő Fidesz-bérencek vonultak fel Budapesten.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja