Az azeri védelmi tárca által kiadott közlemény szerint az örmény erők Azerbajdzsán Terter régiójában, Csaili településnél kedden tettek kísérletet állásaik lerohanására, de az azeri erők visszaverték a támadást, több örmény katona megsebesült.
Az Azerbajdzsánba ékelődött, többségében örmény lakosságú Karabah 1988 óta nem ismeri el Baku fennhatóságát, sőt 1991-ben – Jereván támogatásával – hivatalosan is kikiáltotta függetlenségét. Hat éven át dúlt emiatt a háború örmények és azeriek között, 30 ezer ember halt meg a harcokban. A felek 1994-ben tűzszünetet kötöttek, de sem Baku, sem Jereván nem hajlandó megegyezésre jutni a Kaukázus déli részén elhelyezkedő régió státusáról. A stratégiai jelentőségű terület Irán, Oroszország és Törökország között fekszik.
Azerbajdzsán, amely azzal vádolja Örményországot, hogy akadályozza a tárgyalásokat, az elmúlt években gyakran fenyegetőzött azzal, kész erővel visszafoglalni a szakadár régiót.
Törökország az utóbbi években jelentős diplomáciai erőfeszítéseket tett a kaukázusi régió pacifikálásának elősegítésére. Ankarának is érdeke, hogy az évtizedek óta zárt keleti határai megnyíljanak, s meglóduljon a kereskedelem. A törökök tavaly egyezményt írtak alá az örményekkel a határnyitásról. Tegnap épp a határvidéken fekvő török tartományokba tett látogatást Ahmet Davutoglu török külügyminiszter.
Hirdetés:
Külföldre utazik? Kössön utasbiztosítást: akár már napi 260 forinttól biztonságban lehet!
Utasbiztosítás kalkulátor
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett