Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-02-06

Nevada is Romney mellett Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A volt kormányzó a többi között az amerikai lélek megmentéséért költözne Barack Obama lakhelyére

Ötből három: ez Mitt Romney mérlege a republikánus elnökjelölti versenyben. A statisztika Nevadában billent ötven százalék fölé, ahol a mormon vallású jelölt bírta az átlagon felül jelen lévő „atyafiak” támogatását. Három vetélytársának esélye sem volt, de kitartanak.

Romney Las Vegasban. Több mint szerencse

Fölényesen győzött Mitt Romney az amerikai Republikánus Párt szombati elnökjelölt-állító gyűlésein a közép-nyugati Nevada államban. A volt massachusettsi kormányzó a szavazatok hetven százalékának összeszámlálása alapján a voksok 47,6 százalékát kapta, s – az eddig öt fordulóban – harmadik győzelmét aratta a jelöltállítási versenyben. A második helyen Newt Gingrich volt képviselőházi elnök állt, a részszavazatok 22 százalékával, a harmadik Ron Paul texasi képviselő, a negyedik pedig Rick Santorum egykori pennsylvaniai szenátor lett, 19, illetve 11 százalékkal.

A Las Vegasban, követői előtt elmondott beszédében a győztes megígérte, hogy a Fehér Házba jutva „megmenti Amerika lelkét”, csökkenti a kormányzati kiadásokat, az adók növelése nélkül egyensúlyba hozza a szövetségi költségvetést, visszavonja a hivatalban lévő elnök egészségbiztosítási reformját, kiáll a vallásszabadság mellett, olyan erőssé teszi a haderőt, hogy „senkinek eszébe se jusson kihívást intézni ellene”. Romney Barack Obamának is üzent: „Úgy tűnik, az elnök úgy hiszi, hogy Amerika vezető szerepe a világban már a múlté. Én abban hiszek, hogy a 21. század amerikai évszázad lesz” – hangsúlyozta, annak ellenére, hogy Obama január 24-én elmondott országértékelő beszédében éppen Washington visszatérő vezető szerepét ecsetelte.

Newt Gingrich, aki eredetileg egy sajtóközleménnyel akarta lezárni a nevadai fordulót, végül sajtótájékoztatót tartott Las Vegasban, amelyen hangsúlyozta, hogy a további küzdelemben egyre élesebben kirajzolódik majd a különbség közte, aki a „valódi konzervatív értékeket képviseli” és a „massachusettsi mérsékelt” Romney között, s hogy végül mégis ő lesz a Republikánus Párt hivatalos jelöltje, merthogy ez, szavai szerint, csak az augusztus végén rendezendő republikánus elnökjelelő konvención
derül ki. Ebben csak részben van igaza, hiszen a hivatalos elnökjelöltség elnyeréséhez az kell, hogy valamelyik jelölt – a szombatihoz hasonló szavazásokon – elnyerje a republikánus küldöttek többségének (1144) támogatását. A CNN összesítése szerint Romney a nevadai forduló után 95, Gingrich 30, Paul 13, Santorum pedig tíz delegátust tudhat maga mögött. w
MH-összeállítás

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja