2012-01-27
Megölték a vörös félhold főtitkárát
Megölték a szíriai vörös félhold humanitárius szervezet főtitkárát, miközben Damaszkuszból utazott haza egyértelmű jelzést viselő autón – közölte tegnap a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága.
Abdar-Razzák Dzseiro, aki egyúttal a vörös félhold Idlíb városban működő csoportjának a vezetője, szerdán Damaszkuszban egy tanácskozáson vett részt. A 67 éves Dzseiro korábban az idlíbi kórház vezetőjeként dolgozott. A szíriai vörös félhold elnöke hivatalosan kérte a hatóságokat, hogy indítsanak vizsgálatot a történtek felderítésére. Az állami televízió híradójában az hangzott el, hogy „terroristák követték el a gyilkosságot”.
Jelenleg a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága az egyetlen nemzetközi szervezet, amelynek segélymunkásai vannak Szíriában. Tavaly szeptemberben egy helyi önkéntesét megölték, három másikat pedig megsebesítették Homsz városban, ahol tüzet nyitottak mentőautójukra.
Beatrice Megevand-Roggo, a vörös félhold közel- és közép-keleti műveleteiért felelős vezetője szerint Szíriában az elmúlt hónapokban többször is előfordult, hogy a szervezet mentőautóira lőttek, és önkéntesek sebesültek meg. Hozzátette, hogy a kormányellenes tüntetések békésnek indultak, de mostanra általánossá váltak az erőszakos cselekmények, mivel sok fegyver halmozódott fel az országban, és sok ember használja is őket.
A helyzet tisztázását segítheti, hogy Damaszkusz a héten hozzájárult ahhoz, hogy az Arab Liga megfigyelői egy hónappal meghosszabbítsák missziójukat Szíriában.
A pánarab szervezet második embere, Ahmed ben Helli korábban közölte, ha Szíria beleegyezik, a megfigyelők folytatják munkájukat, annak ellenére, hogy az Öböl menti monarchiák megfigyelőik kivonásáról döntöttek. Ezt az 55 fős megfigyelői csoportot más arab megfigyelőkkel helyettesíthetik.
MH-összeállítás