2012-02-02
Megkurtítanák Iránt
Azeri ötlet területek annektálására
Több azeri parlamenti képviselő felvetette, hogy változtassák meg az ország nevét Észak-Azerbajdzsánra, jelezve ezzel azt a szándékot, hogy országukat egyesíteni akarják a szomszédos Iránban élő azeriek területével.
A határ túloldalán, Irán északi részén több mint 30 millió azeri él. Egy kormánypárti képviselő szerint ilyen típusú, országegyesítési szándékra utaló államnév több is van a világon. Siyavush Navrúzov Észak- és Dél-Koreát, valamint Észak- és Dél-Ciprust minősítette ilyennek annak ellenére, hogy ezeknek az államoknak más a hivatalos elnevezésük.
A parlamenti tanácskozáson Gudrat Gasanguliev ellenzéki képviselő azt javasolta, hogy érvénytelenítsenek két, még a 19. században Oroszország és Perzsia között megkötött szerződést, amelyet – mint hangsúlyozta – az azeri nép akarata ellenére írtak alá. E szerződések értelmében Azerbajdzsán déli területeit Irán annektálta, míg az Araksz folyótól északra elterülő területek orosz kézre kerültek. Iránban többféle ellenzéki mozgalom is létezik, amely az azeriek hátrányos megkülönböztetésére panaszkodik.
MTI