A támadásban elhunyt Pappné Ábrahám Judit hadnagy holttestét vasárnap hozzák haza
Továbbra is „kritikus” az Afganisztánban hétfőn megsebesült magyar katona állapota. Kolozsvári György zászlóst Budapesten kezelik a HM Állami Egészségügyi Központban. 
Kolozsvári Györgyöt, a tatai lövészdandár zászlósát az afgán lázadók által elkövetett hétfői terrortámadás után szerdán szállították haza egy német katonai repülőgéppel. A zászlóst a HM Állami Egészségügyi Központban kezelik, kómában van, a Honvédelmi Minisztérium (HM) tegnapi közleménye szerint állapota továbbra is „kritikus”. Értesüléseinek szerint a zászlósnak több más sérülés mellett „agytörzsi vérzése” van, ami az alapvető életfunkciókat – légzés, keringés – veszélyeztető rendkívül súlyos sérülés. A honvédség fősebésze, Zsíros Lajos ezredes korábban azt mondta, hogy Kolozsvári György durva roncsolásokat, agytörzsi sérüléseket szenvedett, amelyek következtében szervi károsodások alakultak ki nála.
Jobban van Dani Fruzsina főhadnagy, aki szintén a hétfői támadásban szenvedett súlyos sérüléseket. A főhadnagy orvosi engedéllyel már otthon tölti betegszabadságát. A katonaorvosnő csütörtök este a Magyar Honvédség tartományi újjáépítési csoportja nyolcadik váltásának katonáival együtt érkezett Ferihegyre, innen mentőautóval szállították a kórházba. A főhadnagy testében több robbanásból származó szilánk is van, azonnali operációra azonban nincs szükség, eltört hüvelykujját szakszerűen ellátták Afganisztánban.
Vasárnap a kecskeméti repülőtéren katonai tiszteletadással fogadják Pappné Ábrahám Judit, az Afganisztánban hősi halált halt posztumusz hadnagy koporsóját. A hétfői támadásban 32 évesen elhunyt katona a Borsod megyei Alacskáról származott, 2002 óta szolgált a Magyar Honvédségben, többször is kitüntették.
Hétfőn az afganisztáni Baglan tartományban érte támadás a katonai konvojt, amelyben Pappné Ábrahám Judit életét vesztette. Kolozsvári György zászlós életveszélyes, két másik katona súlyos sebesüléseket szenvedett. A negyedik sérült nem kíván idő előtt hazatérni Afganisztánból. Az incidenssel kapcsolatban vizsgálódik a honvédség. Benkő Tibor altábornagy, vezérkari főnök szerint az előzetes szakértői vélemények szerint nem játszhatott közre emberi mulasztás a tragédiában, a vizsgálatnak két-három héten belül lehet pontos eredménye.
Hirdetés:
Külföldre utazik? Kössön utasbiztosítást: akár már napi 260 forinttól biztonságban lehet!
Utasbiztosítás kalkulátor
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett