Még nem világos, hogy mit jelent a kormányválság az erdélyi magyarságnak, és hogy a bukaresti tüntetések elsöprik-e az államfőt is
Lemondott a román kormányfő az IMF által előírt megszorítások miatt hetek óta tartó utcai tüntetések hatására. Brüsszelnek állítólag nincs köze Emil Boc távozásához. Traian Basescu román államfő Mihai Razvan Ungureanut, a külföldi hírszerzés főnökét bízta meg kormányalakítással.
A politikai és a társadalmi feszültségek vezettek odáig, hogy lemondott a román kormány miniszterelnöke, a demokrata-liberális Emil Boc, s ehhez nincs semmilyen köze a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság hétvégi felülvizsgálatának – közölte Amadeu Altafaj Tardio, az EB szóvivője tegnapi sajtótájékoztatóján. Tény azonban, hogy Romániában több ezer ember már hetek óta az utcán követeli a kormány és Traian Basescu államfő távozását, a zavargásokat pedig az IMF által előírt megszorítások robbantották ki.
Emil Boc tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Románia stabil, és megúszta az összeomlást, ő pedig távozik a kormány éléről. Indoklása szerint azért, hogy „csökkentse a politikai és társadalmi feszültséget”.
A kormányfő úgy fogalmazott, tudja, hogy rendkívül nehéz helyzetbe került az ország, de az általa képviselt politikára szükség volt azért, hogy ne váljon súlyosabbá a válság.
Traian Basescu román államfő azt a Mihai Razvan Ungureanut bízta meg kormányalakítással, aki a Calin Popescu Tariceanu vezette liberális kormányban a külügyminiszteri tisztséget töltötte be 2004 decembere és 2007 februárja között. Ugyanazon év novembere óta pedig a román Külföldi Hírszerző Szolgálat főnöke volt.
Kelemen Hunor, a kisebbik koalíciós alakulat, az RMDSZ elnöke szerint az ekképpen kialakult politikai helyzetre nem jelent megoldást egy technokrata kormányfő. „Ebben a pillanatban ügyvivő kormány működik Romániában (az igazságügy-miniszter, Catalin Predoiu az ideiglenes miniszterelnök – a szerk.), a kormánykoalíció azonban a miniszterelnök lemondása után is létezik, hiszen az RMDSZ nem Emil Bockal, hanem az általa vezetett Demokrata-Liberális Párttal lépett szövetségre. A mi álláspontunk szerint az a legjobb változat, hogy egy politikai kormány alakuljon politikai támogatottsággal. A kormány struktúrájának nem kell megváltoznia, viszont új kormányprogram szükséges” – fejtette ki Kelemen.
Szerinte az RMDSZ nem zárkózik el az előre hozott választások lehetőségétől, viszont ezt csak akkor látja megvalósíthatónak, ha erről koalíciós megegyezés jön létre, ezt támogatja az államelnök is, valamint az ellenzéki pártokkal is konstruktív párbeszédet folytatnak a kérdésről.
Időközben Claudiu Craciun politológus, a bukaresti tüntetők egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy a romániai tiltakozások mindaddig folytatódnak, ameddig le nem mond Traian Basescu államfő is.
2 perces interjú: Bakk Miklós politológus, Kolozsvár
– Milyen helyzetet teremtett az RMDSZ ellenzéke, a nemrég bejegyzett és első kongresszusa előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt számára Emil Boc miniszterelnök lemondása?
– Ezt ebben a pillanatban még nehéz megállapítani. A legfontosabb tényező ugyanis az, hogy tulajdonképpen mikor lesznek a parlamenti választások. Ez pedig még nem egy eldőlt kérdés. Sőt az sem biztos, hogy lesznek-e egyáltalán előre hozott választások.
– Mi lenne a jobb az EMNP-nek? Ha előre hozott voksolás lesz, vagy marad még kis idő a felkészülésre?
– Az EMNP-nek mindenképpen az az érdeke először is, hogy jól szerepeljen a júniusi önkormányzati választásokon, utána pedig, az a kérdés, hogy mennyi ideje marad felkészülni a parlamenti választásokra. A pártnak meg kell találnia önmagát és jelöltjeit, másrészt – és ez már túlmutat az EMNP-n – az is fontos, hogy lesz-e elegendő ideje arra, hogy egy esetleges közös megegyezést kialakítsanak az erdélyi magyar politikai erők annak érdekében, hogy biztosan legyen az erdélyi magyarságnak parlamenti képviselete.
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja