Lehet-e nemzeti egység Szíriában?

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Kofi Annan új rendezési terve szerint a jelenlegi hatalom és az ellenzék közösen kormányozhatna, a vita tárgya aszad elnök

Oroszország egyelőre nem ment bele semmilyen alkuba, amely Bassár el-Aszad távozását eredményezné. Az új rendezési tervet – amely szerint új nemzeti egységkormány jönne létre – a felkelők is elutasítják, amennyiben a szíriai elnök bármilyen szerepet kap az új kormányzatban. Ebben a pillanatban nincs semmilyen már egyeztetett, új Kofi Annan-terv, amelyet a szombati Szíria-konferencián ismertetnénk – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, reagálva a sajtóértesülésekre, amelyek szerint Moszkva támogatná az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottjának új tervezetét. Annan nemzeti egységkormány létrehozását javasolta a jelenlegi kormány és az ellenzék képviselőivel, s többek szerint ez a terv kizárná a jelenlegi elnököt, Bassár el-Aszadot az ország vezetéséből. Lavrov szerint a szíriaiak közti párbeszéd kell, hogy döntsön Aszad sorsáról. Az orosz diplomácia vezetője kiemelte: „nem támogatjuk semmiféle recept erőltetését, sem a beavatkozást”, majd hozzátette: „nem gondolom, hogy bármelyik NATO-tagállamnak is volna étvágya megismételni Szíriában a líbiai kalandot”. Lavrov szerint hiba kihagyni Iránt a genfi konferenciáról, de ennek ellenére részt vesznek rajta. Teherán eközben megerősítette, hogy kiáll az Annan-terv mellett, támogatást nyújtana annak megvalósításához, és sérelmezi, hogy Iránt kihagynák a rendezésből, amelyhez konstruktívan szeretne hozzájárulni.Az új terv homályos Aszadot illetően, ami nem tetszik az ellenzéknek sem, igaz, ellenkező okból, Szamír Nasar ellenzéki vezető ugyanis közölte: nem fogadják el Annan javaslatát, ha az nem mondja ki világosan, hogy Aszadnak távoznia kell. Nasar a kormány más tagjait elfogadná, a fegyveres felkelők azonban teljesen elutasítják a tervezetet. Szíriát eközben erőszakhullám sújtja, két nagy erejű detonáció rázta meg Damaszkuszt, terroristatámadás érte a szintén fővárosi al-Ikhbariya szíriai műholdas hírcsatorna székházát is, és egy egyetemi professzor, valamint családja lemészárlásáról is szólnak a hírek. A két robbantás egy zsúfolt piac és az igazságügyi palota közelében történt, jelentős pusztítást nem okozott, de nem az első agresszió a hivatalok ellen, amelyek során eddig kétezer katona halt meg. A televízió elleni attakban számos dolgozót meggyilkoltak vagy elhurcoltak, az épületet felgyújtották és bombákat helyeztek el benne – a kormány szerint az ilyen esetek célja, hogy a szír média közlései ne jussanak el a világhoz.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 0