Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-08-31

Koszovó-ügy: Belgrád újabb öngólt rúgott Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Engedményekre készül Szerbia nyugati nyomásra az ENSZ elé terjesztett koszovói rezolúció kérdésében. Öt nappal Guido Westerwelle német külügyminiszter látogatása után ma a brit diplomácia irányítója, William Hague keresi fel a belgrádi vezetőket, hogy ugyancsak a vitás határozati javaslat megváltoztatására próbálja rávenni őket. A szerb kormány a hágai Nemzetközi Bíróság számára kedvezőtlen júniusi döntése után (amelyben kimondták: a koszovói függetlenségi nyilatkozat nem ellentétes a nemzetközi joggal) az ENSZ-közgyűlés elé vitte az ügyet, újból sürgetve a státustárgyalások felújítását. Ezzel azonban szembekerült a Koszovó függetlenségét kész ténynek tekintő országokkal, mindenekelőtt a vezető uniós államokkal és Amerikával. A német külügyminiszter érveinek hatására – aki nyíltan figyelmeztette vendéglátóit: Szerbia uniós felzárkózásának esélyeit kockáztatja, ha nem ismeri el a koszovói realitást – Belgrád a jelek szerint átértékelte pozícióját. Erre utal Boris Tadic elnök hét végi bejelentése, hogy készek egyeztetni Brüsszellel és Washingtonnal a vitás kérdésekben.

Az elnök közölte: a napokban küldöttség utazik a két fővárosba, ám Szerbia nem lépheti át a „vörös vonalat”: nincs kompromisszum Koszovó függetlenségének elismerésében.

Az elnöki bejelentés után elemzők rámutattak: Belgrád végre megértette, hogy az EU-val és Washingtonnal való konfrontálódás sehová se vezet, de most már elkésett, és javaslata változatlan formában kerül majd az ENSZ-közgyűlés elé, ami újabb diplomáciai vereséget hoz Szerbiának.

Hirdetés:
Külföldre utazik? Kössön utasbiztosítást: akár már napi 260 forinttól biztonságban lehet!
Utasbiztosítás kalkulátor

J. Garai Béla

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont