Az oktatási miniszter kirúgással fenyegeti a „hazafiatlan" iskolaigazgatókat, ám erre csak az üzemeltető önkormányzatok jogosultak
A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása szerint nem meneszthetik azokat az iskolaigazgatókat, akik a hazafias törvény rendelkezéseit megszegve nem fogják hétfőként lejátszani a szlovák himnuszt az oktatási intézményekben. A szlovákiai magyar pártok a virtuális térre is kiterjesztették a választási küzdelmet: a két magyar pártelnök blogot indított.

„Az Állami Tanfelügyelet javaslatot tehet az igazgatók menesztésére, de az intézményvezetők leváltása a fenntartó hatáskörébe tartozik” – mondta a Pravda című napilapnak Jozef Turcány, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének alelnöke. Szerinte az adott képviselő-testületen fog múlni, hogy megbüntetik-e az igazgatót a jogszabály megkerüléséért. Ján Mikolaj oktatási miniszter vasárnap jelentette be, hogy elbocsáthatják azt az iskolaigazgatót, aki nem tartja be a hazafias törvény iskolákra vonatkozó rendelkezéseit. „A törvény betartását az Állami Tanfelügyelet fogja ellenőrizni. Ha törvényszegést észlelnek, figyelmeztetik az igazgatót, ha másodszor is törvénysértésen kapják az adott intézményt, akkor javaslatot tesznek a fenntartónak az igazgató munkaviszonyának megszüntetésére, mely a fenntartóra nézve kötelező – mondta a politikus. – Más megtorló jellegű intézkedést nem foglaltunk a törvénybe – tette hozzá Mikolaj –, attól tartva, hogy olyan visszhangot fog kiváltani, mint az államnyelvtörvény, és a törvény célja valami más.”
A szlovákiai magyar pártok a virtuális térben is megkezdték választási kampányukat. A két pártelnök a választások előtt négy hónappal blogolni kezdett. Bugár Béla a Most-Híd párt honlapján vezeti internetes naplóját, Csáky Pál pedig a Facebook nevű népszerű közösségi portált választotta. Bugár Béla így fogalmazta meg célját: „Elsősorban az, hogy közvetlenebb módon, a sajtó kiiktatásával oszthassam meg Önökkel véleményemet aktuális közéleti témákkal kapcsolatban.” „Reményeim szerint egy új minőségű kapcsolattartás bontakozhat ki általa, egy új megközelítésű dialógusháló, amely jó esetben gazdagíthat mindnyájunkat. S elősegítheti, felpezsdítheti az értelmes magyar közbeszédet Szlovákiában” – írja blogja bevezetőjében Csáky Pál a Magyar Koalíció Pártjának elnöke.
Marián Kotleba, a korábban feloszlatott Szlovák Testvériség vezetője törvényes keretek között indulhat a parlamenti választásokon. A szélsőséges politikus a nem működő Szociális Szolidaritás Néppártjába lépett be, majd átnevezték a pártot Mi Szlovákiánk Néppártra.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett