Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-08-30

Kim Dzsong Il bemutatta fiát és örökösét Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Vissszalépett a dél-koreai miniszterelnök-jelölt

Pekingi és szöuli diplomáciai források szerint Hu Csin-tao kínai államfő pénteken találkozott Kim Dzsong Il észak-koreai vezetővel.

A hivatalosan egyik fél részéről sem megerősített hír szerint a találkozót az északkelet-kínai Csilin tartomány központjában, Csangcsunban tartották. A helybéliek szombaton arról számoltak be, hogy mintegy húsz limuzinból álló konvoj indult el az egyik csangcsuni szállodától, amelyben a feltételezések szerint Kim Dzsong Il és kísérete lakott. A gépkocsikaraván később ipari üzemeknél bukkant fel.

A gyaníthatóan pénteken megtartott csúcstalálkozónak megfigyelők szerint az volt a célja, hogy a már egy ideje gyenge egészségi állapotú, 68 éves Kim bemutassa a kínai államfőnek kiszemelt utódját, legkisebb fiát, Kim Dzsong Unt, s megszerezze a nagy északi szomszéd jóváhagyását az utódláshoz. Phenjanban szeptemberben kongresszust tart az Észak-Koreát irányító Koreai Munkapárt, s a tanácskozáson személyi kérdésekről is döntenek, köztük várhatóan Kim Dzsong Un fontos pozícióba helyezéséről.

Közben az ellenzék nyomására vasárnap bejelentette visszalépését a kijelölt dél-koreai miniszterelnök. Kim Te Ho korábban Dél-Kjongszang tartomány kormányzója volt, és Rji Mong Bak elnök augusztus elején jelölte őt a miniszterelnöki tisztség ellátására. Az ellenzék azonban kétségbe vonta rátermettségét a posztra, és törvénytelen pénzügyi ügyletekkel is vádolta őt.

A kormányfőjelölt nyilatkozatában a vádak egy részét visszautasította, ugyanakkor közvetve elismerte, hogy felkészültsége nem megfelelő. Mindennek nyomán azt hangoztatta: a visszalépést azért határozta el, mert nem akar terhet jelenteni az állam­főnek hivatali teendőinek ellátásában.

Dél-Koreában az alkotmánynak megfelelően az elnök a tényleges hatalom birtokosa, míg a kormányfő inkább adminisztratív feladatokat lát el. Kim Te Ho ugyanakkor a 2012-es elnökválasztás fő esélyesének számított, ehhez azonban sikerrel kellett volna megbirkóznia a miniszterelnöki feladatokkal.


Hazatért az amerikai

Megérkezett Bostonba Jimmy Carter volt amerikai elnök és vele együtt az Észak-Koreában közbenjárására szabadlábra helyezett amerikai állampolgár. Gomest áprilisban ítélték nyolcévi szabadságvesztésre és 700 ezer dollárnak megfelelő pénzbírságra, mert januárban kínai oldalról engedély nélkül átlépte az észak-koreai határt. (MTI)

Hirdetés:
Külföldre utazik? Kössön utasbiztosítást: akár már napi 260 forinttól biztonságban lehet!
Utasbiztosítás kalkulátor

 

Máté T. Gyula

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont