Ismét magyarokat raboltak el

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Kutyakiképző rendőrtisztek és civil társuk szíriai fogságban

Ismét érintett Magyarország a polgárháborús szíriai helyzetben, ugyanis újabb három magyar állampolgárt raboltak el ismeretlen fegyveresek. Időközben folynak a harcok Damaszkusz peremkerületeiben.

Újabb három magyar állampolgárt raboltak el Szíriában, ketten volt rendőrtisztek, harmadik társuk pedig civil, s Magyarországon mindhárman kutyakiképzéssel foglalkoztak – közölte sajtótájékoztatóján a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója. Hajdu János arról tájékoztatott, hogy hétfő este 11 óra után Damaszkusz külvárosában fegyveresek elraboltak hat embert – három helyit és három magyart –, miután megállították járművüket. Egyelőre nem tudni, hogy Szíriában mivel foglalkoztak. A főigazgató hangsúlyozta, hogy elrablóik eddig semmilyen követelést nem fogalmaztak meg, nem vették fel a kapcsolatot sem a TEK-kel, sem a hozzátartozókkal vagy a szíriai magyar külképviselettel. A terrorelhárítók közösen végzik munkájukat a Külügyminisztériummal egy párhuzamosan futó ügyben is, amely két korábban elrabolt magyar állampolgárt érint, akiket április végén hurcoltak el fegyveresek. Egyelőre róluk sincs hír, Hajdu úgy fogalmazott: „Hatalmas munkát végzünk. Van olyan hét, amikor optimisták vagyunk, és azt mondjuk, napokon belül megoldódik, aztán ez pillanatok alatt szertefoszlik” – utalva ezzel a szinte átláthatatlan szíriai helyzetre.

A török média szerint Ankara az erejét akarja fitogtatni Damaszkusznak azzal, hogy ismét nagyszabású hadgyakorlatot tartott a szíriai határ közelében. A török sereg tankokkal, korszerű csapatszállító járművekkel és harcászati rakétakilövőkkel vonult fel egy dél-törökországi határállomásnál. A „keménykedés” egyik oka vélhetően az, hogy a török kormány Aszadot tartja felelősnek azért, hogy a szíriai kurdok már a két ország közti határon átkelve is hajtanak végre támadásokat Törökország ellen.

Eközben folynak a harcok országszerte, a kormányerők állítólag nehézfegyverekkel támadták a lázadók állásait Damaszkusz peremkerületeiben, Homszban és Aleppóban is. Utóbbiban a hadsereg sikeresen benyomult a korábban a lázadók kezén lévő negyedekbe, az ellenállás a hírek szerint szórványos.

Az Iszlám Együttműködési Szervezetben Szíria tagságának felfüggesztését javasolták a tagállamok külügyminiszterei a Dzsiddában tartott tanácskozáson, ami a tegnap kezdődött mekkai csúcsértekezletet készítette elő. Értesülések szerint Irán határozottan kiállt a kizárás ellen. Az elsősorban a szíriai helyzetről szóló tanácskozáson ötvenhét tagország állam- és kormányfői vesznek részt, de a szintén tag Damaszkuszt nem hívták meg. A csúcs összehívója Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi uralkodó, akinek országa egyébként maga is a Freedom House által a legkevésbé sem szabadnak tartott, diktatórikus államok toplistáján szerepel.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 2

Hozzászólások:

Haboru van Sziriaban mar 1-eve.Meg be'ke idiben sincs keresolye egy NORMALIS embernek SZiriaban!

VAJJON Miért kellett három Magyar nyugdijasnak, Sziriába, a legnagyobb háború alatt kutyulikat idomitani ???