Az egyiptomi forradalom évfordulóján tüntetők keveslik az eredményeket

Az egyiptomi forradalom kirobbanásának első évfordulóján ismét ezrek lepték el a kairói Tahrír teret, s közülük sokan ismét tüntetni akarnak. Ezúttal a katonai kormányzás ellen, amely Mubarak csaknem harmincéves uralkodása alatt fenntartotta a rendkívüli állapotot az országban.
Az eseménynek leginkább a környék boltosai örültek, mert az egyiptomi főváros központjában gyülekezők láttán a lakosság lelkes felvásárlásba kezdett. Nem tudni ugyanis, hogy megismétlődnek-e az egy évvel ezelőtti események, amikor is tizennyolc napon át megbénították az életet a fővárosban a tüntetések, amelyek nyomán Hoszni Mubarak elnök végül is február 11-én kénytelen volt bejelenteni lemondását.
Az egyiptomi forradalom kirobbanásának első évfordulóján tegnap összegyűlt tömeg a tiltakozás újabb hullámát indíttathatja el. Ezúttal a hadsereg hatalmi szerepe ellen. A felvonulók közül sokak azért zarándokoltak el a forradalom jelképének is tekintett Tahrír térre, mert ezúttal a katonai kormányzásnak szeretnének véget vetni.
Pontosan ötven éve zavarta el a hadsereg az uralkodót, és a katonai vezetés azóta szinte folyamatosan tartja fenn a rendkívüli állapotot az országban. Mubarak csaknem harmincéves uralkodása alatt többször is ígéretet tett ennek feloldására, amit azonban sohasem tartott be. Bukása után is a Fegyveres Erők Legfelső Tanácsa vette át a hatalmat, amelynek vezetője, Mohamed Hussein Tantawi tábornok megígérte ugyan, hogy átadja azt június végén a megválasztott új elnöknek, de a tüntetők egy jelentős része szerint éppen úgy hazudnak, mint azt Mubarak tette három évtizeden át. A hadsereg igyekezett rácáfolni ezekre a vádakra, és a héten szabadon engedtek mintegy kétezer bebörtönzöttet, akiket katonai bíróságok ítéltek el az utóbbi egy évben. Emellett megígérték a rendkívüli állapot feloldását is. A katonák elleni újabb felkelésnek csak a héten összeült parlamentben a mandátumok csaknem felével rendelkező Muzulmán Testvériség párt szab gátat. E Mubarak idején betiltott mozgalom képviselői ugyanis nem akarnak újabb forradalmat, mert az őket is elsöpörheti.
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja