Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2010-03-10

Irán támadásba ment át Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kína a várakozásoknak megfelelően továbbra sem támogat egy Teheránt elítélő határozatot az ENSZ-ben

Mahmud Ahmedinedzsad koholmánynak, kitalációnak minősítette az amerikai 9/11-et. Az iráni elnök ma Afganisztánban folytatja diplomáciai offenzíváját, immár „felfegyverkezve” Kína vétójával a Teherán elleni ENSZ-határozat ügyében.

Ellenőrzés Teheránban. Ahmedinedzsad elnök miután stabilizálta belföldi helyzetét külpolitikai offenzívába kezdett

Az iráni–amerikai szópárbaj egyre élesebb fordulatokat vesz. David Petraeus, a térségért felelős központi parancsnokság vezetője vasárnap a CNN hírtelevíziónak adott interjúban azt állította, hogy Irán a tavaly júniusi elnökválasztás után az ellenzékkel való erőszakos leszámolással bizonyította: teokráciából a banditizmus országává változott. Ali Laridzsani, az iráni parlament elnöke tegnap válaszolt: „Az Egyesült Államok gyilkos kormánya a gengszterek kormánya, amely irakiak, afgánok és palesztinok ezreit ölte meg… érthető, hogy egy fáradt tábornok (Petraeus korábban az iraki csapatok parancsnoka volt) sértegeti az iráni kormányt, mert az egész térség gyűlöli az Egyesült Államokat.”

Az igazi felháborodást azonban az okozta, hogy Mahmud Ahmedinedzsad iráni elnök hatalmas hazugságnak, koholmánynak nevezte az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadásokat, amelyeknek háromezer áldozatuk volt. Szerinte Washington így teremtett ürügyet Afganisztán lerohanására. Az amerikai Fox televízió a kamerák elé ültette John Bolton volt ENSZ-nagykövetet, volt államtitkárt, akiről közismert, hogy „héjább a héjánál” is. Boltont a riporter emlékeztette arra, hogy az iráni elnök korábban mítosznak nevezte a holokausztot is, és eltörölné Izraelt a térképről.

A kínai külügyi szóvivő kedden bejelentette, hogy Peking szerint a párbeszéd és a konzultáció a legjobb módszer az iráni atomvita megoldására, és erről nem szabad könnyedén lemondani. Ez magyarul azt jelenti, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa aligha fog világszerte kötelező határozatot hozni az Irán elleni újabb gazdasági szankciókról – pedig erre már Oroszország is hajlandó lett volna. „Még mindig van tere a diplomáciának” – mondta a külügyi szóvivő. A kínai válasz az Egyesült Államok diplomáciai kudarca.

Közben az iráni elnök újabb lépéssel lepte meg Washingtont: szerdán Afganisztánba utazik, és tárgyal Hamid Karzai elnökkel – miközben az amerikai és a a szövetséges csapatok 2001 óta a legnagyobb katonai offenzívába kezdtek a tálib fegyveres csoportok ellen. John Bolton a Fox televízióban elismerte, hogy Mahmud Ahmedinedzsad elég sikeresen folytatja diplomáciai kampányát: nemrég járt Szíriában, párbeszédet folytat a Perzsa-öböl arab országaival, és igyekszik Irán nemzetközi pozícióit megerősíteni. A The New York Daily News kedden cikket közölt arról, hogy Barack Obama elnök csak „ígérget és ígérget, beszél, de nem cselekszik Irán nukleáris törekvései ellen”. A lap a közel-keleti ígérgetést is számon kérte.
Fodor György

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett