Magyar Hírlap online

Irak: kis lépés előre vagy hátra

Vasárnap általános választásokat tartanak az arab államban, s a tét nem kisebb, mint hogy ki irányíthatja majd az országot egy olyan környezetben, amelyben az amerikai haderő létszáma a nyárig drámaian csökken.

„Roppant nagy fontosságú.” Ezekkel a szavakkal jellemezte a vasárnapi, iraki voksolás jelentőségét David Petraeus tábornok, az amerikai középső parancsnokság (CENTCOM) vezetője, az „iraki győző”. Az amerikai hadsereg tábornoka tudja, miről beszél. Ő volt az, aki 2007 januárjában átvette a nemzetközi haderő irányítását Irakban, s George W. Bush akkori amerikai elnök csapaterősítésével árral szemben „visszahúzta” az országot a polgárháború széléről. Petraeus januárban látogatott Irakba, hogy tájékozódjon a biztonsági helyzetről, s meg is ragadta a lehetőséget, hogy figyelmeztessen: senkinek se legyenek kétségei afelől, hogy Irakot az év során folyamatosan „tesztelni” fogják. Elsősorban az al-Kaidát és az Irán által támogatott iraki milíciákat nevezte meg fenyegetésként, mint akik a polgári lakosság és a kormányzati intézmények támadásával próbálják majd megzavarni a demokratikus aktust.

Figyelmeztetett egy másik „veszélyre” is, az amerikai csapatok kivonására. Barack Obama amerikai elnök tervei szerint augusztus közepére ötvenezerre csökkentik az Irakban állomásozó amerikai katonák számát, s ez a kontingens is elhagyja az országot 2011 végéig. Addig is csupán nem harci tevékenységekben vesznek részt, mint például az iraki biztonsági erők kiképzése. Az amerikaiak egyébiránt már januárban „egyedül” maradtak, mivel a korábbi, 32 nemzetet számláló koalícióból (köztük Magyarország) már minden állam kivonta csapatait az arab országból.

Pontosan ezért kulcsfontosságú a vasárnapi parlamenti választás Irakban. A győztesnek, győzteseknek immár a saját biztonsági erejükre támaszkodva kell fenntartaniuk a stabilitást, és meghatározni az ország jövőbeni irányvonalát. A dolgok nem állnak túl jól.

A jelenlegi miniszterelnök, Nuri al-Maliki, úgy tűnik, nem tudja fenntartani a síita koalíciót, amely az ország síita lakosságának többségét képviselte, és amellyel al-Maliki a 2005-ös parlamenti választásokon diadalmaskodott. Az elemzők nagyjából egyetértenek abban, hogy az Egyesült Iraki Szövetség (UIA) 2008 márciusában kezdett rogyadozni, amikor a bagdadi kormányzat katonai erővel törte meg a Muktada asz-Szadr síita hitszónokhoz hű milíciák uralmát a dél-iraki Baszra térségében. A szintén síita Iraki Iszlám Felső Tanács (ISCI) támogatta al-Malikit (asz-Szadr Iránba ment teológiai tanulmányainak folytatására), nem értett egyet viszont a bagdadi kormányzat központosító politikájával, s a regionális hatalom erősítését szorgalmazta. A 2009-es helyhatósági választások még inkább kiélezték az ellentéteket a síita pártok között. Nuri al-Maliki új, nem szektárius koalíció­val futott neki a voksolásnak a központban saját – egyébként vallási alapokra építő – Dawa pártjával, s sikerre is vitte a Jogállam elnevezésű koalíciót.

Az amerikai Carnegie Alapítvány elemzése szerint Nuri al-Maliki hasonló stratégiával futott neki a mostani voksolásnak is. Megpróbálta egy felekezeteken felül álló szövetség létrehozását, most azonban kevésbé volt sikeres. Kormányának nem síita tagjai nem csatlakoztak a Jogállamhoz, nem sikerült tehát a kurdok és a szunniták bekapcsolása egy „nagykoalícióba”. A második ok, hogy al-Maliki keményen lépett fel a Szaddám-rezsim gerincét alkotó korábbi Baasz-pártiakkal szemben, eltiltott személyeket és pártokat a választáson való indulástól, ami miatt a leginkább érintett szunnita kisebbség háborodott fel, s a választások bojkottjával fenyegetett.

Nuri al-Maliki Jogállam blokkjának így szembe kell néznie a síita „gyűjtőkoalícióval”, az INA-val és a korábbi miniszterelnök, Ijad Allavi vezette, szintén többségében síita Iraki Nemzeti Mozgalommal (Irakija). Allavi ráadásul jelezte, hogy a választások után nyitott az együttműködésre az INA-val és a kurdokat tömörítő Kurd Szövetséggel (KA). Az Irakija emellett a szunnita Iraki Front a Nemzeti Párbeszédért nevű pártot is maga mellett tudhatja.

Bárhogy is alakuljon a vasárnapi voksolás, a demokratikus aktus csak a kezdet lesz az iraki hatalmi küzdelemben. A főbb szövetségek közötti nézeteltérések és a voksolás várhatóan nem döntő kimenetele miatt kemény alkudozásokra és politikai birkózásra lehet számítani, amíg új kormány alakul Bagdadban.

Jelzésértékű, hogy már a választások kiírását is komoly politikai vita előzte meg. Az iraki képviselőtanács (parlament) létszámát ugyanis 275-ről 325-re emelték, s kérdéses volt, hogy a mandátumok elosztása miként történjen az ország egyes tartományai között. Végül decemberben sikerült tető alá hozni az új választási törvényről szóló megállapodást, s ezután írták ki a parlamenti voksolást március 7-re. Érdekesség, hogy az iraki alkotmány értelmében a parlament tagjai negyedének nőnek kell lenni, így a jelöltlisták huszonöt százalékát is női jelöltek foglalják el.

Irak óriási kihívás előtt áll, s bár az elmúlt hónapokban több súlyos terrorcselekményt követtek el az arab államban, a biztonsági helyzet még így is jónak mondható, az erőszakcselekmények száma az elmúlt évekhez képest hihetetlen mértékben csökkent.

Jól megy az olajbiznisz is. Bagdadban a múlt hónapban jelentették be, hogy az ország az elkövetkező hat évben a jelenlegi napi 2,5 millió hordóról 12 millióra növeli kőolaj-kitermelését. Ezzel beéri, sőt maga mögött hagyja a mostani legnagyobb kitermelő Szaúd-Arábiát. Egy hordó kőolaj ára hónapok óta nyolcvan dollár körül mozog.

---

Élet és halál a bombák földjén

Rendkívül pikáns jeleneteknek lehetnek szemtanúi azok, akik vasárnap éjszaka figyelemmel kísérik az Oscar-díj átadását. A legjobb filmnek járó díjra is jelölték ugyanis azt az alkotást, amely az iraki háborúról szól, pontosabban a háború utáni „béketeremtés” borzalmas drámájáról. Pikáns lesz, mert aznap rendezik Irakban a 2003-as háború utáni második parlamenti voksolást, így a két esemény, a Los Angeles és Bagdad közötti tizenegy órányi időeltolódás ellenére, ugyanarra a napra esik.

Bár a voksokat már napokkal előtte leadják a filmakadémia tagjai, kérdéses, hogy Hollywood milyen mértékben ismeri el a díjazással azt az eredményt, amelyet az utóbbi években Irak a demokratizálódás útján elért, s mennyire támogatja a még mindig a frontokon harcoló amerikai és más nyugati katonákat. Nyilvánvaló, hogy az Oscar-díj elsősorban magának a filmnek szól, de a rangos esemény és a filmekkel kapcsolatos döntések a múltban is több alkalommal hordoztak politikai üzenetet.

A Bombák földjén (The hurt locker) című alkotás az Irakban 2004-ben szolgáló amerikai tűzszerészekről szól, akik a polgárháborúba és káoszba csúszó országban a legnehezebb körülmények között próbálták hatástalanítani azokat a rögtönzött robbanószerkezeteket (IED) és autóbombákat, amelyek a háborúban – és jelenleg is – a legsúlyosabb veszteségeket okozták a nyugati csapatoknak és a polgári lakosságnak.

A mozi dokumentarista eszközökkel hozza szinte fájdalmas közelségbe azt a pokoli áldozatot, amelyet a diktatúra megdöntéséért, a demokrácia megteremtéséért és a terrorizmus legyőzéséért mindkét fél fizetett. Ez annál is fájdalmasabb, mivel a mai napig hasonló kihívásokkal kell szembenézniük a katonáknak Irakban és Afganisztánban. Tavaly a Magyar Honvédség két tűzszerésze vesztette életét Afganisztánban, a filmben látható bevetésekhez hasonló küldetésben. A két háború eddig csaknem hatezer nyugati katona és több tízezer civil életét követelte. Iszonyatos ár.

„Ha egy repesz elvágja a torkom, itt vérzek el a sivatagban, mint egy disznó, s mindez senkit sem érdekel” – mondja a filmben az egyik főszereplő. Annak ellenére, hogy a látogatottsági adatok jelzik, mennyire érdekli az embereket a „valóság” (Budapesten összesen négy moziban játszották, Magyarországon február végéig alig több mint két és fél ezren látták a filmet), a filmbeli katona talán téved, s ezt a filmakadémia vasárnap este Los Angelesben fényesen be is bizonyíthatja.
JV