A szocialista pusztítás után vissza kell nyerni Magyarország tekintélyét
Munkahelyteremtés, a spekuláción alapuló helyett szociális piacgazdaság, értékalapú politizálás – ezekre van szükség ahhoz, hogy Európa és Magyarország erős legyen, hangzott el az Európai Néppárt frakciójának vezetőségi ülésén tegnap Budapesten. A kétnapos eseményen José Manuel Barroso, Joseph Daul, valamint Orbán Viktor is részt vesznek.

Orbán Viktor és a Fidesz politikája fog új lendületet adni Magyarországnak, mert ők a növekedést ösztönözik – jelentette ki az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjának vezetőségi ülésének megnyitóján Joseph Daul elnök. A francia politikus a budapesti találkozón – amely ma ér véget – azt is elmondta: bízik benne, hogy a Fidesz le tudja váltani a mostani magyar kormányt. Szájer József, az EPP-frakció alelnöke többek közt az ország jelenlegi helyzetéről, valamint pártja célkitűzéseiről beszélt. „Az Európai Parlament gazdasági bizottságában már mumus államnak számít hazánk, köszönhetően a rossz szocialista kormányzatnak. 2011 első fél évében az Európai Unió soros elnökei leszünk. Lehetőséget kapunk arra, hogy megváltoztassuk a Magyarországról kialakult véleményt” – mondta Szájer. Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke szerint az áprilisi választás nem csak egy egyszerű, négyévenként szokásos szavazás lesz, s felhívta a figyelmet a Fidesz tavalyi, az Európai Parlament történetében egyedülállóan sikeres választási eredményére. Mint mondta, a szocialisták nyolcéves hatalma után az új kormány felelősséggel fogja irányítani az országot. Daul – mielőtt átadta a szót José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének – arról beszélt, hogy Magyarországnak a rossz szocialista kormányzás miatt kell most szenvednie. A frakcióelnök szerint a gazdasági válság után az érték- és szociális válságot kell kezelnie egész Európának, ezért úgynevezett szociális piacgazdaságot kell kiépíteni.
Barroso, aki tegnap reggel négyszemközti megbeszélést folytatott Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, az Európai Unió jelenlegi problémáinak felsorolásával kezdte beszédét. „A GDP négy százalékkal csökkent, 22 millió ember munkanélküli, a lakosság elöregszik, az élelmiszer- és a fosszilis források is szűkösek” – vázolta a helyzetet. És mi lehet a megoldás? „Fenntartható növekedés és munkahelyteremő programok kellenek, és mindeközben az értékek mentén kell cselekedni, mert zavaros idők járnak” – foglalta össze az Orbánnal megbeszélteket Barroso. A bizottság elnöke arról is beszélt, hogy Európának erősebbé kell válnia – legyen szó a külpolitikáról vagy a kereskedelemről. „Erősebb vezetésre van szükség, mert csak együtt lehetünk sikeresek. Kínával például a legnagyobb tagállam sem tudja egymaga felvenni a versenyt” – mondta.
„Az EPP mindig támogatott bennünket, mindig igényt tartott a munkánkra, még akkor is, amikor a politikai elitünk minden tekintélyét elvesztette” – mondta előadása felvezetőjében a Fidesz és a néppárt kapcsolatáról Orbán, aki egyben a pártcsalád alelnöke is. A politikus szerint a fő cél most az, hogy Magyarország (és Európa) leszámoljon a spekuláción alapuló kapitalizmussal, amely aláássa a kölcsönös felelősséget és semmibe veszi az embert, helyette pedig munkán és termelésen alapuló kapitalizmust építsen ki. „Szociális piacgazdaság kell, amelyhez aktív társadalomra, a kultúra és a civilek támogatására is szükség van. Az a kérdés, hogy ez dédelgetett álom marad, vagy sikerül végre megvalósítani. Ha nem járunk sikerrel, akkor Európa skanzenné válik” – mondta. – Az európai kultúra emberképéhez hozzátartozik a tisztességes munka, amellyel az ember el tudja tartani a családját. Ezért nagyobb teret kell biztosítani a kis- és középvállalkozásoknak és a családi vállalkozásoknak, mert ezek adják a legtöbb munkahelyet. Véget kell vetni a túlszabályozásnak, mert az kéz a kézben jár a kiskapukkal, így a korrupcióval, amely pedig a tisztességes embereknek jelent gondot. Le kell számolni azzal a Közép-Európában gyakori politikai gondolattal, hogy a vállalkozók ellenségek, ugyanis pont ennek az ellenkezője az igaz: ők partnerek. A bankokat arra kell ösztönözni, hogy a termelést serkentsék, ne a spekulációt. Emellett pedig hosszabb távon kell gondolkodni: ki fog húsz–harminc év múlva dolgozni, termelni? Legyünk minél többen, dolgozzunk minél többen – ez teheti erőssé Európát!” – foglalta össze az európai és a magyar kihívásokat, valamint a megoldási lehetőségek alapjait Orbán Viktor. A magyar aktuálpolitikával összefüggésben arról beszélt, hogy a választások után a Fidesznek kell visszanyernie az ország tekintélyét, s hogy erre készen is állnak.
Új könyv az „alapító atyáról”, Schumanról
Luxemburgban született, 1919-ben képviselővé választották Franciaországban, a második világháború alatt a nácik fogságába esett, majd kiszabadult, 1946-ban Franciaország pénzügyminisztere, 1947-ben kormányfője, 1948-tól 1953-ig külügyminisztere volt. A francia–német megbékélést, a két ország közötti bizalom helyreállítását tekintette missziójának. Röviden összefoglalva ez Robert Schuman, az európai közösség egyik „alapító atyjának” élettörténete. Aki többre is kíváncsi, forgassa M. Szebeni Géza Robert Schuman – Egy kereszténydemokrata az európai egységért című könyvét. A Magyar Szemle Könyvek sorozatban megjelent művet tegnap az EPP-frakció elnökségi ülésének keretein belül mutatták be. M. Szebeni könyvét többek közt Joseph Daul, az EPP-frakció elnöke, Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke és Szávai János, hazánk volt párizsi nagykövete méltatta.
(MH)
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett