2010-03-09
Elég Meciarból és Slotából
Dusan Caplovic élesen kritizálta az Európa Tanácsot
Vladimír Meciarra és Ján Slotára sem kíváncsi már Szlovákia lakosságának többsége, derült ki egy tegnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás eredményeiből. A pozsonyi kormánykoalícióban részt vevő Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnökének, Meciarnak az esetében a megkérdezettek 54 százaléka, míg az ugyancsak kormányon lévő Szlovák Nemzeti Párt elnökére, Slotára vonatkozóan majdnem ötven százaléka vélekedik így. Mikulás Dzurindának, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció elnökének a visszavonulást a megkérdezettek 34,4 százaléka, Csáky Pálnak, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökének pedig a 15,6 százaléka ajánlaná.
A többi ismert politikusnál az arány tíz százalék alatt maradt – mint például Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke esetében, akinek a visszavonulást a megkérdezettek mindössze 6,6 százaléka ajánlaná. Bár a szélsőséges Slotából elegük van a választóknak, az ő politikájához egyre jobban simuló Robert Fico szlovák miniszterelnökben továbbra is bízik Szlovákia lakosságának meghatározó hányada.
A megkérdezettek 42,8 százaléka válaszolta azt, hogy a politikai tevékenységhez a legjobb adottságokkal ő, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia Párt vezetője rendelkezik.
Fico tegnap Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettes hivatalában járt „ellenőrző körúton”. Caplovic a látogatást követő sajtóértekezleten ismét arról szólt, „meg van győződve arról, hogy a jelenlegi húszszázalékos küszöb megfelelő mértékben biztosítja a nemzetiségek jogát anyanyel-vük használatára.” A politikus reagált az Európa Tanács álláspontjára, hogy ez a küszöb problémát jelent, s ezért a bizottság a szlovák hatóságokat felülvizsgálatra szólította fel.
„Az általános mércét ugyanúgy tiszteletben tartjuk, mint mások Európában. A húszszázalékos határ teljesen megfelelő” – jelentette ki Caplovic, aki a nemzeti kisebbségek ügyeivel is foglalkozik. A témával összefüggésben arról is beszélt, hogy „nagyon szeretem azokat a teoretikusokat, akik Strasbourgból akarják megmondani, hogy miként nézzenek ki a dolgok, de soha nem látogattak meg egy szlovákiai romatelepet.”
MH-összeállítás