Magyar Hírlap online

Daul: Nyolc elvesztegetett esztendő

Fedezet nélkül nincs kiadás, a szociá­lis hálót csak úgy lehet helyreállítani, ha közben működik a gazdaság. Az Európai Néppárt képviselőcsoportjának elnökével, a francia Joseph Daullal egyebek között a gazdasági és társadalmi válság tüneteiről és persze a lehetséges kiutakról beszélgettünk a testület budapesti ülésének zárónapján.



– A tanácskozáson említette, sajnálja, hogy nem járhat többet Budapestre. Mi fogta meg a fővárosunkban?

– Budapest csodálatos és nagyon élhető város. Tudnunk kell, hogy az európai értékrend, kultúra részben itt, az önök fővárosában született. Emellett személyes okom is van: nagyon sok barátom él itt. Olyan emberek, akiket régóta ismerek, hogy mást ne mondjak, például Orbán Viktor és Szájer József.

– Nekünk a fővárosunkat elnézve is feltűnik, hogy az elmúlt évek döntései jelentős károkat okoztak. Hogy látja Brüsszelből? Mi történt Magyar­országon a közelmúltban?

– A legnagyobb veszélynek a deficitet tartom. A pénz rossz kezelését, a korrupciót, a csalást, a vagyon lenyúlását. Ez Magyarországon, de más tagállamokban is előfordul, ám ettől még egyáltalán nem normális dolog, ezért szigorú szabályozásra van szükség. Görögország példáján láthatjuk, hogy mivé fajulhat a helyzet, és azt is, hogy a nettó befizető tagállamok, mint például Németország, hogyan állnak az ilyen jellegű problémákhoz. Ők – érthető módon – nem szeretnék ezeket a hiányokat finanszírozni. Európa készen áll a kohézió­ra, de az uniós forrásokból származó pénzeket a polgárokhoz kell eljuttatni, ezek az összegek nem folyhatnak el a semmibe. Egyébként miközben látom a korrupciót és a pazarlást, azt is látom, hogy a rendőrség nyomoz, keresi a vétkeseket, ami mindenképpen pozitív jel. Magyarország közelmúltjáról összességében sajnos azt kell mondanom, hogy eltékozolt nyolc év volt.

– A néppárti delegáció a budapesti ülés alatt ellátogatott a Terror Házába is. Nekünk két szélsőséges rezsimből is kijutott. A kommunistáktól megszabadultunk, s most úgy tűnik, a posztkommunisták is távoznak. A radikális és a szélsőjobboldal azonban erősödik. Milyen, az extrém politikai erőkre vonatkozó tenden­ciák voltak, vannak Franciaországban és az Európai Unióban?

– Válságban, problémákkal terhes időszakokban mindig megszaporodnak a szélsőséges eszmék hívei, a gazdasági krízis ugyanis előbb-utóbb társadalmi, majd értékválsággá szélesedik. Nálunk, Franciaországban a hetvenes, nyolcvanas években a kommunisták tizennyolc-húsz százalékos eredményt is el tudtak érni a választásokon. Néhány évtizeddel később pedig a szélsőjobb aratott hasonló sikereket. Ez társadalmi modell. Nekem úgy tűnik, hogy Magyarországon mélyebb a gond, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az európai parlamenti választáson a jobbközép erő győzött. Mindenesetre a probléma súlyosságát nem szabad alábecsülnünk, fel kell lépnünk ellene. Szolidaritásra, a szegénység elleni küzdelemre, az úgynevezett szociális piacgazdaság kiépítésére van szükség. Itt persze felmerül a kérdés: hogyan? Az erre adott válaszban van a legnagyobb, a lényegi különbség az európai szocialisták és közöttünk, hogy mi a működő gazdaságban látjuk az eszközt, hiszen csak így lehet fedezni a kiadásokat. A baloldal ezzel szemben eleve a deficitre épít, valahogy úgy képzeli a szociális piacgazdaság megteremtését, hogy közben nincs meg rá a keret.

– A személyes tapasztalatok és a felmérések nálunk azt mutatják, hogy a radikális jobb szavazóbázisa javarészt egykori baloldaliakból épül fel. Ez is általános tendenciának tekinthető?

– Abszolúte.

– Nézzük az európai politikai paletta úgynevezett közepét. Itt van hazánkban a Magyar Demokrata Fórum, amely annak idején az EPP-hez tartozott. A legutóbbi europarlamenti választáson Bokros Lajos egykori szocialista minisztert indították. Bejutott, és beült a tavaly alakult Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportba. Mit szóltak Bokros átlépéséhez? És egyébként milyenek a benyomások Brüsszelben erről az új frakcióról?

– Igen, egykor ők is a néppárthoz tartoztak, ám voltak különbségek: liberálisabbak voltak, mint a mi alakulatunk, és nem úgy képzelték az Euró­pai Unió jövőjét, működését, mint mi. Arról, hogy Bokros és a többiek hogy érzik magukat az új frakcióban, őket kellene megkérdezni. Hallottam már véleményeket… Szerintem sokat veszítettek azzal, hogy kiléptek, átültek.

– A tanácskozáson szó esett a demográfiai krízisről, ezzel kapcsolatban pedig a bevándorlásról is. A magyarok e témák hallatán hamar a kettős állampolgárságra és a határon túli magyar közösségekre asszociálnak. A magyar kisebbségnek főleg Szlovákiában akadnak gondjai, de most a lengyelek is reflektorfénybe kerültek a fehérorosz hatalom zaklatásai miatt. Mit tehet az EU az őslakos kisebbségek védelmében?

– Most, hogy a lisszaboni szerződés, valamint az alapjogi charta életbe lépett, többet. És ott van a strasbourgi emberi jogi bíróság is, valamint vannak törvények a diszkrimináció ellen. Nem kifejezetten a magyar kisebbség ügye, de mindenképpen az azzal szorosan összefüggő magyar–szlovák feszültségekre mutat rá az, ami Sólyom László köztársasági elnökkel esett meg a nyáron. Arra például egyből és erőteljesen reagáltunk. Sajnos Brüsszel nem tudja garantálni, hogy a tagállamokban ne kerüljenek hatalomra olyan szélsőséges erők, amelyek a hatályos szabályokat, az európai normákat semmibe veszik. Viszont az Európai Unión belüli kisebbségeknek megvannak a lehetőségeik az önvédelemre. Ki kell használniuk ezeket, s akkor biztonságban lesznek. A közösségen kívüli kisebbségekkel kapcsolatban sajnos nem ez a helyzet. Alig van valami ráhatásunk.

– Catherine Ashton nemrégiben Fehéroroszország Keleti Partnerségből való kizárását emlegette.

– Ez is mutatja, hogy a közösségen kívüliekkel mennyivel nehezebb. Nem igazán tudunk mit tenni az ottani kisebbségekért. Ha Szlovákia is eljutna erre a szintre, akkor felelnie kellene a történtekért az Európai Tanács előtt. Minszkkel ezt nem tehetjük meg. Annyit tehetünk, hogy a szolidaritásunkról biztosítjuk a Fehéroroszországban élő lengyel kisebbségi közösséget.