Brüsszelben is következetesen megvédték romapolitikájukat a franciák
Bár Párizs a napokban nyomatékosította, sokkal többet vár Bukaresttől a romániai romák saját hazájukba történő visszailleszkedésének elősegítése terén, a román külügyminiszter a labdát a franciák térfelére visszadobva az általuk kínált megoldást becsmérelte. A francia delegáció kedden Brüsszelben vette védelmébe a Nicolas Sarkozy elnök által elrendelt intézkedéseket.
Az Európai Bizottság (EB) előtt is védelmébe vette a francia kormány küldöttsége a romák kiutasításának eljárásmódját, amelyet egyre több támadás ér mind a nemzetközi közösség, mind Nicolas Sarkozy elnök belpolitikai riválisai részéről. „Számtalan félreértés és félinformáció látott már napvilágot a kérdés kezelésével kapcsolatban, ez azonban tarthatatlan – jelentette ki újságírók előtt Eric Besson Brüsszelben. A francia bevándorlásügyi miniszter újfent elmondta, a romák kiutasításával kapcsolatos intézkedések az uniós jogrenddel összhangban születtek meg, a végrehajtás során is aszerint járnak el, nem sértve azt. Besson és Pierre Lellouche, az európai uniós ügyekkel foglalkozó francia államtitkár előzőleg az EB két tagjával, Viviane Reding alapjogi és Cecilia Malmström belügyi felelőssel folytatott eszmecserét. Az Európai Unió egyik alapjogának számító szabad helyváltoztatás joga nem szolgálhat ürügyként az embercsempészetre, a prostitúcióra, a koldulásra és általában a bűncselekmények elkövetésére – ismételte meg a francia delegáció Brüsszelben. A kitoloncolások kapcsán arra az uniós direktívára hivatkoznak, amelynek értelmében egy tagállam felfüggesztheti egy másik uniós országból érkezett polgár tartózkodási engedélyét, ha annak nincs munkahelye és jövedelemforrása. A kitoloncolásokról ráadásul minden esetben egyéni elbírálás alapján döntenek.
Teodor Baconschi román külügyminiszter egy hétfő esti televíziós interjúban amiatt méltatlankodott, hogy szerinte „nem megoldás, ha a romákat hazatelepítik Franciaországból Romániába”. A politikus hangsúlyozta, európai párbeszédre, konkrét programokra van szükség a romák helyzetének javításához. „Számítunk Párizs őszinte együttműködésére. Lakásokra van szükség, az oktatáshoz való hozzájutás javítására, egészségügyi rendszerre. Ez több évszázados, nemzetek felett átívelő probléma” – hangoztatta a román külügyminiszter.
Hirdetés:
Külföldre utazik? Kössön utasbiztosítást: akár már napi 260 forinttól biztonságban lehet!
Utasbiztosítás kalkulátor
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett