Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-02-08

"Bölcs dolog" a tisztázás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Hazánknak komolyan kell vennie az EU aggodalmait

A lehető legrövidebb időn belül rendezi Budapest az Európai Unió által indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban felmerült kérdéseket. Így nyugtatta hallgatóságát német kollégájával folytatott tárgyalása után a magyar külügyminiszter.
A magyar kormány hallgat a barátaira, és várja az észrevételeket, így beszélni kíván a Németországban felmerült aggodalmakról is, és a dolgok javítására törekszik valamennyi vitás kérdésben – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter kedden Berlinben, Guido Westerwelle német külügyminiszterrel folytatott tárgyalását követően. Elmondta: „német bará­taink számos aggodalmat táplálnak” az utóbbi másfél év magyarországi fejleményeivel kapcsolatban. A magyar kormány szeretne ezekről a „gondokról, aggodalmakról, fenntartásokról beszélni, tájékoztatni, megmagyarázni, megérteni, meghallgatni és javítani” – fogalmazott.

A januárban indult kötelességszegési eljárásokról szólva Martonyi azt mondta: a kormány ezeket a lehető legrövidebb időn belül rendezi. „Megvannak a megoldásaink lényegében valamennyi kérdésre, és nagyon bízunk abban, hogy ezek kivétel nélkül elfogadhatók lesznek” – tette hozzá.

Német kollégája szerint bölcs kezdeményezés a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásokban érintett törvények tisztázása, és ez érdeke Magyarországnak is. Guido Westerwelle német külügyminiszter hangsúlyozta: „Komolyan kell venni az érintett törvények körül kialakult kétségeket, vádakat és aggodalmakat.” Hozzátette: az ügyek tisztázása mellett az is Magyarország érdeke, hogy szükség esetén az uniós joghoz igazítsák a három kifogásolt törvényt. Németország úgy véli, hogy ha hiányosságokat tár fel a brüsszeli eljárás, akkor ezeket a magyar kormánynak a lehető leggyorsabban pótolnia kell – mondta Westerwelle.

A német diplomácia vezetője kiemelte: „Mi itt, Európában értékközösséget alkotunk, világszerte fellépünk a demokráciáért, a jogállamiságért és a sajtószabadságért, éppen ezért alapvető fontosságú, hogy el is kötelezzük magunkat mindezen értékek mellett.”
MH-összeállítás

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja