London
Utolsó jogi csatáját kezdte tegnap a brit legfelsőbb bíróságon Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, hogy megakadályozza kiadatását Svédországba, ahol szexuális visszaéléssel vádolják. A meghallgatás várhatóan két napon át tart majd, de döntés csak több hét múlva várható. A WikiLeaks portál alapítója szerint szerint Svédországban nem részesítenék tisztességes eljárásban. Korábban azt a véleményét hangoztatta, hogy az Egyesült Államokban szőttek ellene politikai összeesküvést, mert titkos amerikai diplomáciai iratokat hozott nyilvánosságra nagy tömegben. Szakértők szerint a fellebbezési eljárás során a siker esélye minimális.
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja