Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2010-08-30

Amit tehetett, megtette Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az orvosnő részleteket mondott a támadásról

Dani FruzsinaDani Fruzsina orvos, főhadnagy az Afganisztánban meghalt Pappné Ábrahám Judit hadnagy koporsójának katonai tiszteletadással történt fogadása után a Kecskeméti Repülőbázison tartott sajtótájékoztatón idézte fel a hajnali támadás részleteit. Mint mondta, a táborból hétfőn hajnalban indultak, majd röviddel az elindulás után rádión üzenetet kaptak, hogy fegyveresek vannak az út mellett. Ilyenkor a szabály szerint gyorsítani kell a gépjárművekkel. Egy nagy robbanásra emlékszik – tette hozzá –, majd utána pár másodpercig nem tudta, mi történt. Amikor magához tért, észrevette, hogy mellette két társa súlyosan megsérült. Megpróbálta megvizsgálni őket, hogy mi történt velük, s annyit tudott megállapítani: mindketten nagyon-nagyon súlyosan megsérültek. Mivel szűkös volt a hely, nem fért igazán hozzájuk. Azon kívül, hogy mindketten a fejükön sérültek meg, mást nem tudott megállapítani – számolt be a történtekről. Amit tudott, a helyszínen megtett – mondta, hozzátéve, a gépjármű folyamatosan mozgásban volt.

A gépjárműben öten ültek: elöl a gépkocsivezető és a parancsnok, hátul pedig hárman. A támadás következtében a főhadnagy mellett ülő Pappné Ábrahám Judit meghalt, míg hárman megsérültek. Egyedül a gépjármű vezetője nem szenvedett sérülést.

Dani Fruzsina főhadnagyon több sérülés látszik: kezét repeszdara­bok által okozott sérülések borítják, hüvelykujja műanyag rögzítőkö­tésben van. Elmondása szerint több repeszdarab van a testében, amelyeket a következő hetekben távolíta­nak el.

Hirdetés:
Külföldre utazik? Kössön utasbiztosítást: akár már napi 260 forinttól biztonságban lehet!
Utasbiztosítás kalkulátor

MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett