2012-02-02
Amerikai jogászprofesszor az alkotmányról
Alkotmányellenesnek nevezte az új magyar alaptörvényt Kim Lane Scheppele, az amerikai Princeton Egyetem jogászprofesszora a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott keddi előadásában.
Scheppele, aki az utóbbi hetekben több írást is közölt Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász blogjában, a The New York Times liberális lap honlapján kijelentette, hogy Magyarország „túl messze ment az antidemokratikus reformok” területén, megszűntek a végrehajtó hatalom ellenőrzését szolgáló fékek, és „belátható időre a kormánypárt kezébe került gyakorlatilag minden hatalom”. „A magyarok jobb teljesítményre képesek” – mondta az amerikai jogászprofesszor, akinek a véleménye szerint az EU-intézmények segíthetnek, de önmagukban nem képesek javítani a magyarországi helyzeten. Ennek szerinte belső folyamatnak kell lennie, „belső demokratikus megújulásra” van szükség, kívülről ezt nem lehet végrehajtani. A professzor a magyar és az orosz alkotmányjog szakértője, a rendőrállamokból az alkotmányos jogállamokba történő átmenetet tanulmányozta, és a kelet-európai államok alkotmányjogi fejlődéséről sok cikke jelent meg, egyebek mellett magyar, orosz és francia nyelven. Scheppele Budapesten is élt, kutatásokat végzett az Alkotmánybíróságon, oktatott az ELTE-n és a CEU-n.
MTI