Magyar Hírlap online

Álnok recept szerint támad a ballib

Kovács Zoltán: Az Operánál civil álarc mögé bújt a pártérdek, a Békemenet egy ügy mellett, a független Magyarországért állt ki

„Mi most azt tesszük, amit a francia vagy német kormányok évtizedek óta rutinszerűen csinálnak, s amit ha nem tennének, saját polgáraik vonnák őket kérdőre” – mondta a lapunknak adott interjúban Kovács Zoltán kormányzati kommuniká­cióért felelős államtitkár. A politikus szerint „kilóg a lóláb”, nyilvánvaló, hogy a hazai ellenzék egyes külföldi médiumokkal összehangolva támadja Magyarországot.



– Orbán Viktor kisgyerekeket eszik reggelire?

– Sőt, meg is forgatja őket egy kis zsemlemorzsában, majd forró olajban kisüti.

– Akkor az is igaz, hogy ebédidőben felszámolja a sajtószabadságot, vacsorára pedig a diktatúra kiépítése a menü?

– Hogyne. Hiszen amikor sűrű elfoglaltsága után marad egy kis ideje, mi mással is üthetné ez időt…

– Bizarr kérdések, de nem hasonlóan abszurd mostanában a miniszterelnököt, s általában Magyarországot ért támadások jó része? Sorjáznak a vádak: fasiszták vagyunk, antiszemiták vagyunk…

– Ez az a vád, ahol szinte senkit sem érdekel, hogy van-e alapja, van-e igazolás, vannak-e tények. Elég bedobni. Mint például a cigánykérdést. Olyan ez, mint amikor megkérdezik, hogy jársz-e még lopni a sarki boltba? Ha igent, ha nemet mondasz, rossz a válasz. Miközben mi csináltuk meg az európai romastratégiát, tényleges megoldást próbálunk adni a problémára. Erre húsz éve nem volt példa sem Magyarországon, sem az unióban. De ha valaki csak kinyilvánítja a vádakat, azt nem érdeklik a tények. Természetesen eszelősen rafináltak ezek a támadások, építenek a történelmi sztereotípiákra épp úgy, mint saját polgáraik félelmeire.

– Folytatnám egy újabb idézettel, ezúttal egy német lapból: Magyarországon színes forradalom zajlik.

– Pont Strasbourgban voltam, amikor megkeresett az al-Dzsazíra. A riporter úgy konferálta fel a magyarországi helyzetet, mint az arab forradalmak folytatását. Értik? Görögországban tüntetnek, Romániában rendőrök csapnak össze naponta a tiltakozókkal, Belgiumban egész napra megáll az élet a sztrájkok miatt. Az semmi. A január 3-án történt – jegyezzük meg, az elmúlt évekhez képest súlytalan – fővárosi demonstrációból azt a következtetést vonják le, hogy Magyarországon instabil a helyzet, a népharag lényegében elsodorta a kormányzatot. Az Operánál történt tüntetést magam is a helyszínen éltem át. A késői órán a „tüntetők” egy része már ingyen sört követelt a kormánytól. Hát, ilyen ez a színes forradalom. Mi, akik itt élünk, jól tudjuk, hogy ezek szervezése mögött az LMP, az MSZP, a Gyurcsány-párt, sőt a Jobbik áll.

– Ahhoz, hogy valaki látvány- antifasiszta legyen, kell látványos fasiszta veszély is…

– Így igaz, erre rá lehet építeni az összes támadást, s végül kimondható az ítélet: demokráciadeficit van Magyarországon. A baloldalnak ez az igyekezete minden mozdulatában tetten érhető.

– A „szelíd, baráti” vádak szerint idő kell, amíg az új uniós tagok belejönnek a demokráciába.

– Nyolc év után újonnan jövőnek tekinteni Magyarországot elég nevetséges. De nagyobb baj, hogy a lelkes demokráciaféltők igazából nem foglalkoznak Közép-Európa problémáival, még csekély energiát sem vesznek, hogy ténylegesen megismerjék a helyzetet. A demokrácia Európában ezerféle ruhában létezik, ez Európa igazi ereje. Így míg például a sajtószabadság egyetemes közös érték, a sajtószabályozás vagy éppen a bírósági rendszer más és más. Senki sem kérdőjelezi meg az angolszász szokáselvű bíráskodást, elfogadjuk, hogy ott ez a demokrácia sajátossága, ruhája. Nem hisszük, hogy kevésbé lenne demokratikus, mint mondjuk a német vagy a magyar, amelynek pedig teljesen más a filozófiája. Magyarországon most ruhaváltás zajlik. Megváltozik a demokrácia ruhája, de nem a demokrácia változik meg. Huszonhárom évvel a rendszerváltás után adunk egy tisztességes gúnyát az országra, s amikor ezt tesszük, ellenfeleink náci egyenruhában ábrázolják Magyarországot és miniszterelnökét. Régi álnok recept.

– A 2010-et megelőző nyolc évben sem felelt meg mindenben Magyarország az uniós szabásmintának, de Brüsszel elnézte azt is, ami ma szálka a szemében.

– Pontosan ebben mutatkozik meg a kettős mérce. Ez egyfelől előjön a nyugati–keleti viszonyrendszerben. A volt szocialista országok, így Magyarország eleve más elbírálás alá esik. Ugyanakkor a kettős mérce érzékelhető a magyar közélethez való viszonyban is. A rendszerváltozás után pár hónappal a régi elit – majd a hozzájuk csapódó liberálisok – már a progresszió, a haladás, a felvilágosodás egyedüli letéteményeseként adta el magát Nyugaton. Klasszikus példa: 1992-93-ban már a Demokratikus Charta szerveződött Magyarországon, alig pár évvel a rendszerváltás után. Már akkor előjöttek a mai vádak: a diktatúrától az antiszemitizmusig. Már akkor ugyanaz volt a cél: megakadályozni, hogy a jobboldal az általuk elképzelt magyar demokrácia szerves része legyen.

– Mivel magyarázható, hogy a szocialistáknak, liberálisoknak, jobb vagy legalábbis hatékonyabban működő, mozgósítható kapcsolatai vannak a külföldi médiában, mint a jobboldalnak?

– A rendszerváltás idején kötött egyezségek, alkuk miatt ugyan békésen zajlott le az átmenet, ugyanakkor megmaradtak a 70-es, 80-as években kialakult nyugati információs csatornák, kapcsolati és szervezeti hálók. Ráadásul gátlástalanok is, egy pillanatig sem tétováznak teljesen alaptalan, valótlan állításokat egy gombnyomásra Európa-szerte megszólaltatni.

– Értsük ezt úgy, hogy mondjuk a volt párizsi tudósító felhívja főszerkesztő ismerősét, s a régi jó viszonyra hivatkozva kér egy jó „viktátoros” cikket?

– Valahogy így. Az elmúlt rendszerből megmaradt kapcsolati hálók ma is működnek, csak akkor az állampártnak dolgoztak, ma a szocialisták és liberálisok privatizálták ezeket.

– Maradva a francia példánál. A Le Figaro egyik internetes fórumán a magyar helyzet egyik bevallottan szocialista párti bírálójától megkérdezték, mit szólna hozzá, ha Franciaországot külföldről belföldi sorminta alapján támadnák. Rövid volt a válasz: ez hazaárulás.

– Mondok egy másik esetet. Itt volt az elmúlt héten egy francia újságírónő. Azt kérdezte, miért folytatunk mi nacionalista gazdaságpolitikát? Azt mondtam neki, hogy mi semmivel sem folytatunk nacionalistább politikát, mint Franciaország. Amikor Sarkozy elnök levelet ír a francia vállalatok érdekében, az ugye rendben van. Amikor viszont mi megvédjük a magyar cégeket, a kis- és középvállalkozásokat – ami Franciaországban évtizedek óta politikai alaptétel –, akkor az kiveri a biztosítékot. Mi most azt csináljuk, amit a nyugati országok évtizedek óta, amikor a saját nemzeti érdekeik védelmében elmennek a végsőkig. Bármely politikai közösséghez tartoznak, elmennek a falig, sőt át is mennek rajta. Ezzel nem kérdőjeleződik meg elkötelezettségük a demokrácia vagy az európai gondolat iránt. Sőt ez a természetes. Az MSZP és az SZDSZ számára ez tabu volt, mi viszont a nemzeti érdekérvényesítésben elmegyünk a falig. Ha nem ezt tennénk, akkor kellene minket számon kérni.

– Miért pont most estek neki az Orbán-kormánynak? Csak összeesküvés-elmélet lenne, hogy a hazai újcivil–ellenzéki összeborulást, a nyugati médiaattakot az IMF-tárgyalásokra időzítették?

– Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, nincs ugyanis rájuk szükség, hogy előre összehangolt és irányított támadások induljanak. Az említett mellett számos ok játszhatott közre, az új alaptörvény is most lépett életbe. Ráadásul, a baloldal romokban van, egy szimpla választási kampány már nem elég nekik. Évek alatt is nehezen helyreállítható a hitelességük, a súlyuk, és mivel itthon alig van ember, aki komolyan veszi őket, ők úgy döntöttek, hogy „kívülről” támadnak, az ország lejáratása se drága nekik.

– Ön egyébként találkozott olyan külföldi újságíróval, aki elolvasta az alkotmányt, vagy legalább jobban belelapozott?

– Talán eggyel-kettővel igen, vagy legalábbis mi vittünk-küldtünk, ahova csak lehetett, angol, francia és német nyelven is az alaptörvényből. Ha például valaki vette volna a fáradságot és ellapozott volna a preambulum utáni rész első fejezetének harmadik sorához, sok ökörség leírását spórolhatta volna meg magának. Ott ugyanis az áll: Magyarország államformája köztársaság. Emlékezzünk vissza, decemberben ez volt az egyik fő vádja az ellenünk induló támadásnak, hogy Magyarországon felszámoljuk a köztársaságot. S ha valahol, hát itt lóg ki igazán a lóláb. Hiszen a köztársaság nevével szerveződött új párt, Gyurcsányéknak is a „köztársaság védelme” az egyik meghatározó jelszava, szocialista tájékoztatókon is ez köszön vissza a pulpitusról. Ezért mondom, hogy nincs szükség összeesküvés-elméletekre, anélkül is jól látszik az összehangoltság azokban a kampányokban, amelyek baráti kapcsolatokon, érdekszálakon keresztül, egymásra épülve szerveződnek.

– Miképp lehet ez ellen küzdeni?

– Döntéshozókhoz, véleményformálókhoz próbálunk minél gyorsabban eljutni. Használunk a klasszikus diplomácián túlmutató eszközöket is. Fontos például Fliegauf Benedek magyarországi romagyilkosságok alapján készült, Csak a szél című filmje, amely egyben segíthet elindítani a párbeszédet a romák helyzetéről is. Az alkotás szerepel a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában is. Azonban tény, rombolni sokkal könnyebb. Hangsúlyozom: ezzel elsősorban nem a kormánynak, az országnak ártanak. Nem lehet minden támadás elébe menni, hiába magyarázzuk, fordítjuk le például a médiatörvényt, ha nem olvassa el senki, pontosabban ha nem is akarja elolvasni. Ez nem egy racionális támadás, s épp ezért minden irracionális elemet felsorakoztat, akár a kisgyerek–prézli szintjéig.

– A megoldás?

– Értelmes párbeszédre van szükség. Félreértés ne essék, nem gondoljuk magunkat tévedhetetlennek, ha tévedünk, hibázunk, beszéljük meg, mi készek vagyunk változtatni. Azonban ehhez értelmes érvek kellenek. Nem vagyok hajlandó védekező álláspontra helyezkedni, mentegetőzni. Nem nyilatkozom például demokráciadeficites kérdésben. Ez abszurdum, erre nincs és nem is lehet mit reagálni. Ha valaki azt kérdőjelezi meg, hogy Magyarországon demokrácia van, akkor értelmetlen a további társalgás, hiszen nyilvánvaló dolgokat vonnak kétségbe, ránk kényszerítve saját politikai előítéletét. Beszéljünk konkrétumokról: igazságszolgáltatásról, közigazgatásról vagy sajtószabályozásról – csakhogy abból sehogy sem jön ki az, hogy Magyarországon nincs demokrácia. Ezért volt jó végre leülni az Európai Bizottsággal és konkrét kérdésekről beszélni. Ez az európai módja a megoldásnak, s nem az, hogy tücsköt-bogarat kiabáljanak, rosszindulatú rágalmakat terjesszenek Magyarországgal szemben.

– Magyarországgal, és nem a kormánnyal szemben?

– Azzal önmagában nem lenne baj, ha a kormányt támadnák, ez „belefér”. Azonban a vádak Magyarország ellen irányulnak, önérzetében, tisztességében sértik meg az összes magyar embert – az ellenzékieket is. Meggyőződésem szerint ezért mentek ki százezrek a Békemenetre is.

– A Békemenetet idehaza és külföldön is a legkülönbözőbb módon értelmezték. Ön, hogy látta?

– A Békemenetnek több fajta üzenete volt. Kifejezte, hogy amit a kormány tesz, annak masszív támogatottsága van. Számháború ide, számháború oda, tessék egy pillantást a képekre vetni, azok mutatják, hogy mennyien voltak az operás tüntetésen, mennyien a Békemeneten. Méghozzá gyerekek, idősek, kerekes székesek, falusiak, városiak. De van másik üzenet is. A kormány elleni támadás úgy szerveződik, hogy mivel a parlamenti ellenzék bénult állapotban van, saját politikáját civil köntösbe próbálják bújtatni. Az Opera előtti tüntetésen a civilség álarc volt, leplezni igyekezett a pártérdeket. A Békemenet egy ügyért, a független Magyarországért állt ki, annak képviselőit támogatta. Nem csak a megjelentek száma – ez is nagy különbség. Meghatározó különbség.