Magyar Hírlap online

2012. február 23., csütörtök, Alfréd, Jávorka
2011-11-22

Morfintúladagolás végzett a betegekkel Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A fővárosi rendőrség az Uzsoki utcai Kórház évekkel korábbi eseteit vizsgálja

Évekkel ezelőtt történt morfin­túl­adagolásos halálesetek ügyében indított nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórházában – értesült lapunk.

Úgy tudjuk, a vizsgálódás emberölés miatt folyik. A kiemelt ügyként kezelt eljárásban az életvédelmis nyomozók szombaton tartottak házkutatást az intézmény fül-orr-gégészeti osztályán, ahol több orvosi dokumentációs anyagot foglaltak le, valamint az osztályon dolgozó nővéreket hallgatták meg. Úgy tudjuk, a nővérek vallomásukban arra hivatkoznak, hogy mindent az orvosok utasítására tettek. Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.

Golub Iván, a kórház főigazgatója lapunk érdeklődésére nem kívánta kommentálni információinkat, az intézményben tartott rendőrségi házkutatás tényét sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta.

Lapunk információja szerint a rendőrség a kórház osztályán 2005 és 2007 között folytatott azon gyakorlata miatt indított nyomozást, amely szerint az osztályon dolgozók a végstádiumban lévő, de még heteket vagy akár hónapokat is túlélő daganatos betegek fájdalomcsillapításához szükséges morfiumadag négy-ötszörösét adták be, amelytől az érintett néhány napon belül meghalt. Az ügy feljelentés alapján indult, amelyet a kórházban dolgozó munkatárs tett. A nyomozók dolgát nehezíti, hogy több, az inkriminált esetekhez tartozó beteg kórlapja eltűnt.

Orvosszakmai berkekben fél éve beszélik, hogy vannak olyan kórházak a fővárosban, ahol a fent leírt gyakorlatot rendszeresen folytatják – állítja egy vezető orvos informátorunk. A neve elhallgatását kérő szakember elmondta, hogy erről egy cikk is született áprilisban a  LAM (Lege Artis Medicinae) orvosi szaklap Aszklepion rovatában, Márkus Attila tollából, Szándékos morfintúladagolás Magyarországon címmel, és az írást az orvosszakma nagy felzúdulása kísérte. Mindazonáltal nem állítható biztosan, hogy Márkus cikke az Uzsoki utcai kórházban tapasztaltakról szól, mivel a szerző nem fedi fel az intézmény nevét, csupán azt árulja el, hogy egy olyan magyar kórházi osztályon folytatott gyakorlatot mutat be, amely osztályon maga is megfordult. A részletekről szólva a szakorvos így ír: „Amikor az orvosok látták, hogy romlik a beteg állapota, és valószínűsíteni lehetett, hogy két-három héten belül meghal, egyszer csak halkan elhangzott a viziten, hogy »kezdjük el«, vagy »adjunk MO-t«. Ilyenkor az egyébként fájdalom nélküli betegnél leállították minden más fájdalomcsillapító adását, és a perzisztáló (megmaradó) súlyos fájdalmat adekvátan csillapító bazális (alap) ópiátterápiához szükséges fájdalomcsillapító adag négy-ötszörös dózisáig emelve, intravénás morfininjekció adását rendelték el. A beadott morfintól néhány órán belül kómába esett a beteg, és a növekvő morfinadagok mellett egyre jobban megjelent a morfin légzésdeprimáló hatása, amely néhány napon belül halálhoz vezetett. Előfordult olyan is, hogy hibáztak az orvosok, és túl korán, a beteg túl jó általános állapota mellett rendelték el a morfin túladagolását. Az lett a következmény, hogy a beteg hozzászokott, és hatalmas morfinadagokat kapott, amelynek az vetett véget, hogy a kórház gyógyszerraktára után kifogyott a budapesti gyógyszer-nagykereskedő, majd a gyógyszergyár morfinkészlete is (!). Ezután álltak át a tíz-húsz ampullánként adagolt nyugtatókra, míg végül meghalt a beteg.” A cikk írója szerint ezen az osztályon gyakran cserélődtek a munkatársak, az orvosok és a nővérek is, akik természetesnek vették, hogy morfintúladagolással rövidítik meg a betegek életét. Majd sorra veszi azokat a módozatokat, miként valósították meg a gyakorlatban egykori kollégái a morfintúladagolást.

Egy másik orvosi szakcikk szerint „Márkus Attila ma már nem dolgozik Magyarországon. Akkor merte leírni tapasztalatait egy hazai, a cikkben egyébként meg nem nevezett egészségügyi intézmény gyakorlatáról, amikor már nem volt idehaza. Mert akkor már nem lehetett utánanyúlni…”

A magyar kriminalisztikában hasonló ügy eddig a Fekete Angyalként elhíresült F. Tímea kórházi ápolónő esete volt. Az azóta már börtönbüntetéséből kiszabadult szakápoló a Nyírő Gyula Kórházban legalább hét, végső stádiumban lévő betegnek adott be halálos morfin, Seduxen és kálium keverékéből álló injekciót. A nőt a bíróság 2003-ban több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt tizenegy év börtönbüntetésre ítélte.

Kapcsolódó cikkünk:
Akár hetven beteget is megölhettek az Uzsoki utcai kórházban

Szenvedi Zoltán

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Tál lencse Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Búcsú Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

BAYER MEGKÖVETTE LUNACEKET

Ugyanakkor megkérte a zöldpárti képviselőnőt, hogy vonja vissza azon állítását, hogy a Békemenet súlyosan antiszemita és Európa-ellenes volt

Magyarságból elégtelen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az MSZP erkölcsi bűnsegédletével ítélték el hazánkat Strasbourgban

Tehetetlenek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

EP: MEGHOZTÁK A KONCEPCIÓS ÍTÉLETET

A határozat Magyarország önrendelkezését súlyosan sértő pontokat tartalmaz - Göncz és Tabajdi is igennel szavazott

ELTEMETTÉK CSURKA ISTVÁNT

Politikustársai, művészek és hívei búcsúztak tőle - Burger Zsolt képriportja

Brüsszel a legdurvább intézkedésre készül hazánkkal szemben Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Soha nem volt példa a források befagyasztására

Móricka dekára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Mély válságba jutott az egész baloldali elit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Schöpflin György: Bajnai Gordon részt vállalhatott a félretájékoztatásban

Politikailag szándékos károkozás zajlik Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Vajon Magyarország ellen szavaznak-e ma Tabajdiék?

Nem tettünk ördögvizsgát Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Schöpflin György EP-képviselő szerint a békemenetet is kettős mércével kezelték a nyugati újságírók

Akik a saját hazájuk ellen szavaztak Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A magyar baloldal összefogott európai szövetségeseivel, hogy többséget teremtsen a magyar kormány megbélyegzéséhez

VARGA MIHÁLY: NEM SIKERÜLT TARTANI ÚRI BECSÜLETSZAVUNKAT

Az Európai Unió szeretné megmutatni, ki diktálja igazán a tempót