Magyar Hírlap online

2012. május 23., szerda, Dezső
2012-02-09

Még nem múlt el a zord idő veszélye Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Hatszázötvenhét ember életét mentették meg a rendőrök a hideg időben február 3. óta a társhatóságokkal együtt – közölte tegnap sajtótájékoztatón Hatala József altábornagy, országos rendőrfőkapitány.
Mint mondta, az ország emberségből jelesre vizsgázott, és olyan szervezetek és intézmények találtak egymásra a segítségnyújtás során, amelyek korábban nem működtek együtt. Csaknem harmincnyolcezer rendőr teljesített szolgálatot az időjárás okozta veszélyek elhárítására, „tevékenységük pedig messze túlmutatott szolgálati kötelezettségeiken. Sokszor fát vágtak, havat hánytak és élelmet szállítottak a tanyákon élő idős embereknek” – ismertette a rendőrök erőfeszítéseit Hatala József.

„Az elmúlt öt napban mintegy ezeregyszáz esetben kellett a katasztrófavédelem erőinek az időjárás miatt kialakult veszélyhelyzeteknél beavatkozniuk. Csaknem háromszáz embert mentettek ki hóban rekedt járműből, további száz embert pedig a hideg miatt kellett átmenetileg biztonságos helyre szállítani” – mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, akinek értékelése szerint a katasztrófavédelem új rendszere – a január 1-jén hatályba lépett törvény alapján – jól vizsgázott, és a korábban körvonalazódó katasztrófaveszély-helyzetet a védelmi szervek, a rendvédelmi erők és az önkormányzatok közreműködésével megfelelően tudták kezelni.

A főigazgató tájékoztatása szerint a hó tizenegy település nyolcezer-ötszáz lakosát zárta el a külvilágtól. Néhány óra alatt megszüntették a beavatkozó erők a hóakadályokat a közutakon, a hóátfúvások miatt azonban újabb akadályok keletkezhetnek, s jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében három mellékút járhatatlan. Február 3. óta tizenkilencen vesztették életüket Magyarországon a rendkívüli időjárás, így például fagyás vagy kihűlés miatt, valamint balesetben vagy szén-monoxid-mérgezésben. Kontrát Károly belügyi államtitkár eredményesnek nevezte a belügyminiszter által korábban kiadott intézkedéseket, és figyelmeztetett: a zord idő veszélye még nem múlt el.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője tegnap azt közölte, hogy a mentők egy nap alatt ötven embert szállítottak kórházba kihűlés, fagyás tüneteivel. Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, mára és holnapra virradóra megdőlhetnek a hidegrekordok, vagyis néhol mínusz 27 Celsius-fok alá is csökkenhet a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa, Pátkai Zsolt.
Apáthy Melinda

 

Kapcsolódó anyagok

Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont