2012-02-10
Idősek kerültek a célkeresztbe
Az egyik csaló korábban neves művészeket vert át
Több mint húszmillió forintot csalt ki idős emberektől magukat rendőrnek vagy vízműves munkatársnak kiadva az a két bűnöző, akiket kedden Kőbányán fogott el a fővárosi rendőrség – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának munkatársa.
Elmondta: jellemzően az V. és a VII. kerületben kerestek fel telefonon egyedülálló szépkorúakat, és magukat a vízművek, a rendőrség vagy valamely kórház alkalmazottjának kiadva nagyobb összeg átadására vették rá őket. A sértettek elmondása szerint a telefonon érkező hívások után segítséget sem tudtak kérni, sem az érintett szolgáltatót telefonon elérni, mivel minden tárcsázás után ugyanaz a férfihang jelentkezett magát a szolgáltató vagy a hatóság tagjának kiadva.
A rendőrség azonosította az elkövetőket, és akkor ütöttek rajtuk, amikor éppen „ötmillió forintos vízszerelési munkát végeztek”. Az 56 éves P. Ottó és társa megneszelte a rendőri intézkedést, ezért csak autósüldözés után tudták elfogni őket. P. Ottó hasonló csalások miatt már ismert, hiszen ő követte el az „életműdíjas csalásokat” is. Akkor neves színészeket, művészeket keresett fel álnéven és magas rangú kitüntetések ígéretével milliós összegeket vett fel áldozataitól.
AME