Hetente egyszer szabad lesz ukrán benzint behozni
Az üzemanyag-csempészeknek állítólag nem, a fogyasztóknak azonban kedvezhet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a magyar–ukrán határszakaszon tavasszal életbe lépő szabályozása. Az intézkedés szerint márciustól heti egy alkalommal vámmentesen hozható be üzemanyag az országba, az utazóknak ehhez három feltételnek kell megfelelniük: üzemanyagot kizárólag alkalmilag, csak személyes használatra, valamint kereskedelmi értékesítésre nem utaló mennyiségben lehet áthozni a határon. A benzin, illetve gázolaj a gépjármű üzemanyagtartályán kívül egy-, legfeljebb tízliteres kannában tárolva szállítható át a határon. Mező Gábor, a NAV regionális főigazgatóságának vezetője szerint az intézkedés célja egyebek mellett a teljes gépjárműforgalom mintegy negyven százalékát kitevő üzemanyag-csempészet visszaszorítása, valamint, hogy ne sérüljön az állam adóbeszedéshez való joga.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont