2010-08-17
Iskolakezdés, mindennapos hisztik nélkül
Duzzogás? Rohanás? Krokodilkönnyek? Ha ismerős ez a szeptember eleji kép, akkor íme néhány tanács, hogyan könnyíthetnénk meg gyermekeinknek és magunknak az iskolakezdést már most.

Az évkör rendje szerint a nyár második fele a belefeledkezés ideje a természetbe és a szabadságba. Ilyenkor gyerekeink a mának élnek, nem gondolnak a jövőre. Aki mégis megteszi, az sokszor egyfajta Damoklész kardjaként igyekszik agya hátsó részébe száműzni a gondolatot, hogy majd ha már feltétlenül muszáj, törődik a problémával. Pedig az a gyerek, akinek nem segítenek a rendszeres életritmus újbóli kialakításában, iskolakezdéskor óriási váltásnak, ebből következően stressznek van kitéve.
Kezdjük tehát időben felkészíteni, ha úgy tetszik, trenírozni gyerekeinket – és közben saját magunkat is – a szeptemberre. Augusztus 20. után a nyár érzése már amúgy is megkopik, így elkezdhetjük szóba hozni az iskolát. Beszélgessünk a gyerek az évi vágyairól és céljairól. Próbáljuk rávenni, hogy tűzzön ki maga elé legalább egy tanulmányi és egy szabadidős célt. Fontos, hogy ne csak a kisebbeket, de a kamaszkorúakat is leültessük az ilyen beszélgetésekhez, mert ha sikerül a rendszert alapjaiban megállapodni, akkor a tinédzserek is szívesebben követik a megbeszélteket, mintha csak előírásokat kapnának.
Mindenképpen igyekezzünk családi eseménnyé tenni az iskolakezdést. Az új tanév új felszerelést jelent. Ezt együtt vásároljuk meg, utána együtt kössük be a könyveket. Pénztárcánktól függően az iskola által kiadott listán felüli dolgokat is beszerezhetünk. Például egy új hátizsákban, oldaltáskában, cipőben, szoknyában, nadrágban szívesebben lépkednek a gyerekek az iskola felé, hiszen azokat meg kell mutatni a barátoknak!
Augusztus utolsó hetében kezdjük el korábban lefektetni és kelteni a gyereket. Viszonylag korán reggelizzen. Bátorítsuk, hogy vegye fel a kapcsolatot tavalyi iskolatársaival, rendezzünk neki iskolaköszöntő bulit; a német hagyományok nyomán apró ajándékkal is meglephetjük. Meséljünk neki saját pozitív élményeinkről, mert a legfontosabb, hogy kedvet csináljunk gyermekünknek az iskolához, hogy ne félelemmel, hanem kellemes izgalommal tekintsen az új tanév kezdetére.
Jancsó Orsolya