Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2009-10-31

Türelmesen és elfogadóan Bővebben a mai Magyar Hírlapban

„Tizenhat évig éltem szeretett apósom és kiváló anyósom mellett, akikkel minden este vacsora után hosszasan elbeszélgettünk”

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó menye, özv. Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona főméltóságú asszony gyakran tartózkodik Magyarországon. Nem hazajár, hiszen mindig is itthon volt és itthon van. Idős kora ellenére érdeklődése és kötelességei ma is sokfelé szólítják. Augusztusi magyarországi tartózkodásának idején ünnepélyes körülmények között vette át a kenderesi önkormányzat által adományozott díszpolgári címet.

Özv. Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona fiával, Istvánnal. A néhai kormányzó menyét megnyugvással tölti el, hogy Kenderes büszkén vállalja szülöttét, Horthy Miklóst

– Hogyan fogadta a díszpolgári címet? Elégtétel ez a sok magyarországi megpróbáltatásért?

– Meglepett, de mondanom sem kell, nagy örömmel töltött el. Mindig is éreztem a kenderesiek felém áradó szeretetét, és Kenderesen otthon érzem magam. Fontosnak tartom, hogy a sok rágalommal szemben ápoljam apósom, Horthy Miklós kormányzó méltó emlékét. Erre mindenekelőtt az 1993-ban, a kenderesi családi kriptába való végleges nyugovóra helyezésének évfordulóin tartott megemlékezések adnak lehetőséget. Sokszor hívtak beszélgetésekre, dedikálásokra, és jól emlékszem a Horthy, a kormányzó című, tömegeket vonzó film díszbemutatójára. Néhai apósom nemrég kapta meg az őt régóta megillető posztumusz díszpolgári címet, s ezért is különösen megtisztelő nekem, hogy engem is érdemesnek tartottak rá. Köszönetet mondok érte mindenkinek, kiváltképp a város korábbi és jelenlegi polgármesterének, Baranyi Mihálynak és Bogdán Péternek.

– Ezek a kenderesi látogatások a személyes találkozókon túl adnak-e alkalmat arra is, hogy a Horthy-kúria jövőjéről és egyáltalán Horthy Miklós emlékének ápolásáról, a valós történelmi ismeretek terjesztéséről is szó essék?

– Valóban nagyon fontosnak tartom, hogy részletesen válaszoljak ilyen alkalmakkor az újságírók kérdéseire, de ennél is nagyobb örömmel tölt el, hogy iskolák és egyetemisták, vagy már végzett szakemberek keresnek meg kérdéseikkel, érdeklődésükkel. Tizenhat évig éltem szeretett apósom és kiváló anyósom mellett, akikkel minden este vacsora után hosszasan beszélgettünk. Apósom ilyenkor elmondta, hogy aznap kit fogadott, és miről társalogtak. Szerette meghallgatni anyósom józan, okos véleményét. Ezáltal fontos események tanúja – mondhatnám koronatanúja – voltam, és mint ilyen, kötelességemnek tartom, hogy ha kérdeznek, válaszoljak. Ami pedig a kúria sorsát illeti, annak múzeummá és kutatóhellyé alakítása bizony sok pénzbe kerülne. Remélem, egyszer erre is sor kerül. Nagy örömmel tölt el, hogy a városba érkezvén az országút mentén nagyméretű tábla hirdeti, hogy az autós Horthy Miklós szülővárosába érkezett. Megnyugtató, hogy a város büszkén vállalja a kormányzót, és sokoldalú rendezvényeivel folyamatosan hozzájárul a történelmi múlt őszinte, igaz, torzításmentes bemutatásához.

– Ugyanezért ténykedik sikeresen már hosszú idő óta a Horthy Miklós Társaság, amely Budapesten és szerte az országban ápolja a kormányzó személyéhez köthető emlékeket.

– Köszönettel tartozom a Horthy Miklós Társaság sokoldalú tevékenységéért, nehéz körülmények között végzett munkájáért. Korábban kedves barátom, Dobai Miklós, jelenleg pedig mások mellett vitéz Kocsis Sándor és társai fáradságot nem kímélő szervezőmunkájának köszönhető a sokféle rendezvény és kezdeményezés. De több más társaság és szervezet is magáénak érzi a kormányzó történelmi személyiségének, életútjának hiteles bemutatását. Már az 1980-as évek végén foglalkoztatott a gondolat, hogy unokáim – és mind nagyobb számú dédunokáim – miképpen ismerik ki magukat a család elleni hazugságáradat közepette. Ezért határoztam el, hogy megírom emlékirataimat Becsület és kötelesség címmel, amelynek mindkét kötete két évig volt első a legolvasottabb könyvek listáján. Örömömre már az angol nyelvű kiadás is megjelent. Ezáltal nemcsak a magyar érdeklődők, hanem a külföldi közönség is folyamatosan előadásokra kér fel, hogy segítsem a jó szándékú és igazságot kereső történészek és újságírók munkáját.

– Ennek a szellemében szólalt meg közös filmünkben és a koronatanú hitelességével segített megértetni a történelmi folyamatokat és személyessé tenni az emlékezést, vagyis hozzájárulni egy árnyalt történelemkép kialakításához.

– Sok levél és e-mail üzenet érkezett hozzám a film elkészülte óta. Örülök, hogy több mint kétszázezer ember látta az alkotást. Érthetetlenül állok ugyanakkor olyan jelenségek előtt, mint amilyen például Kanyó András Magyar tragédia című, nemrég megjelent könyve. Többen felháborodva kerestek meg ezzel kapcsolatban. Már a könyv borítója, címe és címlapfotója is harsányan árulkodó. A fotó montírozott, Hitler és a kormányzó kézfogása elmosódott, s apósom Hitler előtti meghajlása sem természetes. A kormányzó sosem hajbókolt Hitlernek! A könyv tartalma még inkább felháborító, hiszen írója bizalmamat kihasználva, jó szándékommal visszaélve hazugságokkal igyekezett hitelesíteni a Horthy Miklósról és az adott korról alkotott lesújtó véleményét. Minthogy csaknem húsz évvel ezelőtt, az Antall-kormány idején készített velem egy korrekt interjút, nem volt okom megtagadni újabb kérését. De nem mondta, hogy időközben könyvet írt, amely tele van hazug ferdítésekkel. Ezek nem a könyv elején vannak, gondolom azért, hogy bizalmat keltsen. Még a második házasságomról is hazugságot talál ki, méghozzá úgy, mintha engem idézne. Elképesztő kitételeivel belső érzéseimet is eltorzítja saját szájíze szerint. Figyelmeztetni szeretnék mindenkit, hogy a könyv célja nem más, mint befeketíteni Horthy Miklós személyét és családunk többi tagját.

– Mi a következő időszak prog­ramja?

– Angliába, István fiam szomszédságába költözöm, hogy minél közelebb legyünk egymáshoz. Csaknem két éve foglalkozom portugáliai házam felszámolásával, az abban lévő archívum elhelyezésével. A világgazdasági válság miatt nem könnyű eladni ezt a gyönyörű fekvésű ingatlant, de szerencsére hosszú életem folyamán megtanultam türelmesnek és elfogadónak lenni. A meghívásoknak, beszélgetéseknek, interjúknak, amíg csak egészségem engedi, továbbra is igyekszem eleget tenni. Bízom benne, hogy ha lassan is, de Magyarországon a múlt feltárásának folyamata mind az oktatásban és a történeti kutatásban, mind pedig a médiában kiteljesedik majd, hogy a jövő nemzedékei szilárd történelmi tudatra és egészséges történelemszemléletre építhessék jövőjüket. Mert akkor Magyarországnak lesz jövője.


Horthy-emléktábla

A Rákosi-korszakban lerombolt és eltávolított budapesti Horthy István-emléktábla helyreállítás utáni felavatása november 14-én 11 órakor lesz a IX. kerület, Vámház krt. 5. szám alatt.
Koltay Gábor

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett