A szerb vezetés a NATO békefenntartóit az albánok megsegítésével vádolja, a KFOR szerint viszont éppen Belgrád bujtogat

Továbbra is robbanékony a helyzet Észak-Koszovóban: a NATO-erők ultimátumban követelik a helyi szerbektől az útzárak elbontását. A fejlemények miatt mára rendkívüli ülésre hívták össze a belgrádi parlamentet.
Óráról órára változik a helyzet a Szerbia felé eső határvidéken, ahol a szerb aktivisták több helyen is gerendákkal és homokzsákokkal torlaszolták el az utakat, tiltakozásul, amiért a koszovói NATO-erők (KFOR) – állításuk szerint – az albánok pártját fogják. Követelik, hogy a jarinjei és brnjaki határátjárón állítsák vissza a korábbi helyzetet, és tegyék lehetővé a szabad áruforgalmat anyaországukkal.
A két átkelőt a koszovói rendőrség kommandói kedden este megpróbálták ellenőrzésük alá vonni, de az akció kudarcba fulladt, egy albán rendőrrel pedig merénylő golyója végzett. Szerda este szerbek mintegy ötvenfős csoportja felgyújtotta a jarinjei átkelőt. A KFOR ezt követően zárt övezetté nyilvánította a területet, és figyelmeztetett, hogy a katonák éles lőszerrel válaszolnak a provokációkra.
Pénteken délután a KFOR ultimátumban követelte a szerbektől, hogy távolítsák el a Kosovska Mitrovica és Pristina felé vezető főútvonalakon emelt torlaszokat, különben ők teszik ezt meg erőszakkal. A barikádok akadályozzák a békefenntartók mozgását.
Közben Belgrád képviselői – Goran Bogdanovic Koszovó-ügyi miniszter és Borislav Stefanovic, a külügyminisztérium politikai igazgatója – szinte szünet nélkül tárgyaltak Erhard Bühler tábornokkal, a KFOR-parancsnokával, de nem sikerült közös nevezőre jutniuk. Szerbia azzal vádolja a nemzetközi erőket, hogy átlépték a Biztonsági Tanácstól kapott megbízatásuk határát, és Pristina egyoldalú akciója mögé álltak. Bühler viszont a szerb szélsőségesek megfékezését és a randalírozók felelősségre vonását követeli. A szerb küldöttek hangoztatták, hogy Szerbia teljes mértékben támogatja a koszovói nemzettársak követeléseit, és minden békés akciójukkal közösséget vállal.
Boris Tadic elnök élesen elítélte a jarinjei gyújtogatást, figyelmeztetve, hogy ez nem szolgálja sem Szerbia, sem a koszovói szerbek érdekeit. A belgrádi lapok értesülése szerint a benzinpalackos támadást a helyi szerb alvilág üzemanyag-csempészetben érdekelt vezére szervezte, hogy meghiúsítsa az átjárók albán ellenőrzését.
A helyzet komolyságára utal, hogy a belgrádi kormány javaslatára szombatra rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze, holott korábban az ellenzék ilyen követelését elutasították. Belgrádi elemzők szerint a koszovói szélsőségesek nagy kárt okoztak a szerb diplomáciának.
Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont