Magyar Hírlap online

Sehol sem szól ilyen szépen a Szózat!

Ez az iskola azt tartja legfontosabb feladatának, hogy férfiakat neveljen, egyenes, művelt és a hazájukat szerető fiatalembereket

Az idén nyolcvanéves az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, az egyik leghíresebb és legnívósabb középiskola Magyarországon. Ráadásul olyan típusú iskola, amelyben még mindig a nevelést tartják a legfontosabbnak a pedagógiai munkában. A gimnázium egyébként egy izgalmas és példamutató kezdeményezés részeként sokat tesz a romák iskoláztatásáért, illetve felzárkóztatásáért is. János atyával, az intézmény igazgatójával beszélgettünk.



– Azt tartotta a néphagyomány, hogy a kommunista vezetők szívesen íratták egyházi iskolába a gyerekeiket...

– Ez csak legenda. A legfelsőbb pártelit nem tudott volna elszámolni ezzel a saját köreiben. Ráadásul aki így tett volna, az hatalmas támadási felületet hagy önmagával szemben a párton belül dúló személyi harcokban.

– Kik jártak ide, pontosabban kiknek jutott eszükbe, hogy az esztergomi ferencesekhez írassák be a gyerekeiket?

– Az 1950-es években például olyan diákok jöttek az iskolánkba, akiknek a családját osztályidegennek bélyegezte a rendszer. Főnemesek, katonatisztek, magas rangú állami tisztviselők gyerekei. Ezeket a fiatalokat sehová sem vették fel akkoriban, az egyházi iskola jelentett számukra az egyetlen továbbtanulási lehetőséget, de a feloszlatott szerzetesrendek tanárai is nálunk kerestek menedéket.

– Sokat változott azóta a világ, hogyan állják ma az iskolák közötti versenyt? Merthogy verseny van…

– Az 1970-es évek közepéig ez nagyon jó hírű gimnáziumnak számított. Akkor azonban érezhető volt, hogy egyre kevesebb család él vallásos életet. Ennek nálunk sem maradt el a hatása, voltak olyan időszakok, amikor beiskolázási gondokkal küszködtünk. Aztán jött a rendszerváltás, ekkor nagyon sok ember talált rá hirtelen a saját vallásosságára, amit úgy akart bizonyítani a világ előtt, s úgy akart csatlakozni ehhez a hullámhoz, hogy hozzánk íratta be a gyerekét. Aztán elmúlt ez is. Visszakerültünk a hetvenes évekbeli gondjainkhoz. Ma a legtöbb középiskola különleges képzést ígér, nagy reklámhadjáratok közepette. Mi viszont úgy reagáltunk erre, hogy először is hat évfolyamossá tettük a gimnáziumot, és ha lehet, még nagyobb hangsúlyt fektetünk az értékek megőrzésére. Ráadásul megtartottuk azt a régi jellegzetességünket, hogy csak fiú­kat tanítunk.

– Mi értelme van ennek, amikor a koedukáció már magától értetődő szinte az egész világon?

– Nyilván úgy tűnik, mintha mi csupán dacból mennénk szembe ezzel. Tanítottam koedukált iskolában is, Szentendrén, a rend másik iskolájában. És azt láttam a lányokkal való összehasonlításban, hogy a fiúk nagyon gyámoltalanok ebben a korban, erős érzelmi válságon mennek keresztül. Kifelé roppant kritikusak, befelé viszont rendkívül bizonytalanok. Nem véletlen, hogy a mai férfitársadalom rendkívül effeminált. A férfi példák és modellek helyett nőkkel, a nők világával találkoznak az iskolákban, s a belső bizonytalanságukból adódó problémáikat is nőkkel, illetve a lány osztálytársaikkal beszélik meg. Ők sokkal kedvesebbek, nyitottabbak, megértőbbek, mint egy másik fiú vagy egy felnőtt férfi. A férfiak sokkal keményebben, ha úgy tetszik, darabosabban, de céltudatosabban reagálnak mindenre. Isten így teremtette őket. A női minták, a női modellek miatt azonban épp a legfontosabb tulajdonságokat, a tartást, az önfegyelmet ássa alá szerintünk a középiskolai koedukáció.

– Nők nem is taníthatnak itt?

– A tanáraink háromnegyed része férfi. A diákjainkban azt a tudatot szeretnénk erősíteni, hogy a férfi a család és a társadalom tartóoszlopa. Tehát olyan feladat vár rá az életben, amelynek teljesítése közben semmiképpen sem roskadhat össze, és minden körülmények között meg kell megőriznie becsületességét, egyenességét.

– Tehát a férfi legyen tartóoszlop. És az asszony?

– A kovásza, az összetartó ereje mindennek. Fiúkat férfiakká nevelni megtisztelő és felelősségteljes feladat. Ez a célunk, ezzel azonosulunk a mindennapjainkban is.

– Nagyon másfelé tart a világ. Itt a híres Gender-program például, amely szerint babát a kisfiúk, rögbilabdát a kislányok kezébe!

– Ismerem, ez is az általános elbizonytalanítás eszköze. Az bújik meg minden ilyen jellegű törekvés mélyén, hogy a bizonytalan embert sokkal könnyebb irányítani. Tehát minde­nütt ilyenné kell tenni a nemzeteket és a társadalmakat. Azért fontos a vallás, illetve a vallásos nevelés, mert Isten a világon az egyetlen biztos pont. Teremtmények vagyunk, tehát mindannyian eredendően bizonytalannak születtünk. Egész életünkben keressük a bizonyosságot, de még a legtisztább barátságban és szerelemben sem találjuk meg, csak Istenben. Őrá kell alapoznunk az életünket. A különböző kihívások és élethelyzetek mindig más-más irányba akarnak ráncigálni minket, de a hit az úton, az egyenes úton tart bennünket. Nem fordulunk el a világtól, megéljük az élet minden örömét és keserűségét, de belül, a lelkünkben rend van és béke.

– Milyen profilja van az iskolának, reál vagy inkább humán?

– Nem teszünk ilyen különbséget. Tény, hogy fiúkról lévén szó elsősorban a technika, illetve a reál tantárgyak érdeklik őket. De virágzanak az irodalmi, művészeti szakköreink, és természetesen a sportot is szeretik a diákjaink. Labdarúgásban a középiskolák országos bajnokságában bronzérmes lett a csapatunk, egyébként az egyetlen olyan csapat, amely mögött nem állt valamilyen klub. Mert minden más gárda mögött állt. De nem állt klub a kosarasaink mögött sem, ők szintén bronzérmesek lettek. Nagyon jól szerepeltek a tornászaink is, az ötödik helyen végeztek, s még hosszan folytathatnám a sort. Nálunk szinte minden sportágban pezseg az élet.

– Karatéban is?!

– Persze. Két fiatal rendőr jár hozzánk a városi kapitányságról, ők oktatják a karatét a diákoknak.

– Mennyivel tudnak többet a magyarság és a haza történetéről az esztergomi ferences diákok, mint az átlagos magyar gimnazista?

– Bubik István egyszer azt mondta nekem, azért szeret idejárni az ünnepélyes évzárókra, mert sehol sem éneklik olyan szépen ebben az országban a Szózatot, mint itt. Egyébként minden ember lelkében ott van a haza iránt érzett hűség. Nekünk olyan nagyon sokat tehát itt, a gimnáziumban sem kell tennünk. Éppen elég, ha csak segítjük kibontakozni a fiúk lelkében ezt az érzést.

– Hogy áll ma a vallásosság dolga a világban? Ezt nyilván le lehet mérni a beiratkozó diákokon is.

– Az emberek azt hiszik, hogy a szabadságuk és az önazonosságuk is akkor valósul meg, ha ki tudják elégíteni pillanatnyi igényeiket. Igényeket, amelyeket általában valamilyen divat vagy reklámfogás diktál. Így az ember a marionettbábuhoz válik hasonlatossá. Amerre rántják a madzagjait, arra mozdul. Ez világjelenség. Miközben az emberek szenvednek attól, hogy nincs meg a belső békéjük. Növekedni fog az emberiség vallás iránti igénye, ez már látható. Először a szekták és az éppen felkapott vallási megnyilvánulások, babonaságok felé fordul, de ez is azt mutatja, hogy a lelke mélyén már keresi a maga számára a belső bizonyosságot. Még ügyetlenül, de keresi. Most az az egyházak szerepe, hogy olyan istenképet és vallási felfogást mutassanak, amelyben kincset talál a kereső ember.

– Cigányokat is oktat a gimná­zium. Hogy kerültek ők a ferences iskola látókörébe?

– Működik egy-egy kihelyezett tagozatunk Bajnán és Nagysápon. Esti gimnáziumról van szó, ahol a legidősebb tanulónk egy ötvenkét éves asszony. A helyi plébános, a polgármester és a kisebbségi önkormányzat vezetője keresett meg bennünket az ötlettel. Összesen hatvan embert verbuváltak össze, nagyrészt romákat. Az egyik iskola három éve, a másik két éve működik. Kezdetben féltek a cigányok az iskolapadban, mert az általános iskolában rossz tanulók voltak. Ha kérdeztem őket valamiről, roppant félszegen válaszoltak. Később oldódott a szorongásuk, mert kiderült, hogy már csak az élettapasztalataiknak köszönhetően is épkézláb válaszokat adtak minden kérdésre. Magyart és hittant tanítok nekik.

– Mi volt az oldódás lényege?

– Felfedezték, hogy szellemi értelemben sokkal több van bennük, mint ahogy azt hitték. Kitisztult és megerősödött az azonosságtudatuk, és sokkal fegyelmezettebbek lettek. Hozzáteszem, náluk semmire sem megy az ember azzal a bizonyos poroszos drillel. Ha nekem egy tanuló egyszer csak azt mondja, haza kell mennie, hogy enni adjon a gyerekeinek, akkor engedem, persze, menjen csak.

– Nem esik szét az iskola rendje?

– Nem. Az egyik helyen huszon­nyolcan kezdték, s öten morzsolódtak le három év alatt. Már túl vannak a földrajzérettségin, ebben az évben történelemből érettségiznek. Igaz, Nagysápon viszont felére csökkent az egykor harmincfős osztály, de itt csak egy évet tanítottam. Tény, piszkálni kell őket, hívni, keresni, ha elmaradnak. Senkit sem engedünk csak úgy elveszni.

– Mit hoz majd az érettségi az életükben?

– A legfontosabb a lelkek változása. Különben a bajnaiak közül heten rendőrök lesznek, de van egy tűzoltónk is, aki előbbre léphet a ranglétrán, ha elvégzi a gimnáziumot. Csak az őszinte beszédre hallgatnak.

– Nyolcvanéves az idén az iskola. Ha mérleget kellene vonnia, mit említene elsőként?

– Azt, hogy körülbelül négyszáz olyan fiatalember tanult e falak között, akik aztán a papi pályát választották. A mai magyar papság egyharmada ebben a gimnáziumban érettségizett.

---

Megmaradtak és megkapaszkodtak

Az iskolát azzal a szándékkal hozta létre az egyház, hogy ezzel is segítse a rend utánpótlását. Emellett persze szerepet játszott az is, hogy sok képzett tanárember volt a rendtagok között, akik természetesen gyakorolni szerették volna pedagógusi hivatásukat is. Nem utolsósorban pedig az azonosságtudatukat is szerették volna megerősíteni a szerzetesek, azaz lerombolni a buta barát képét. A hamis képet, amely szerint iskolázatlan, műveletlen, igénytelen ember a ferences szerzetes. Ott volt már akkor Esztergomban a bencés gimnázium, komoly hagyományokkal, tapasztalatokkal, és az egyházi vezetés azt vallotta, hogy egy városban elegendő egy középiskola az ottani értelmiség képzésére. Csak azzal a feltétellel kezdhetett működni a ferences gimnázium, hogy Esztergomon kívülről, az egész országból toborozza a tanulókat. Nagy segítség volt, hogy Klebelsberg Kunó kultuszminiszter felesége a pesti ferencesekhez járt templomba, ő is közreműködött abban, hogy elindulhasson az iskola. A háború utáni években alapozták meg a ferencesek a gimnázium jó hírét. Az új rendszerben, az egyházi iskolák és szerzetesrendek feloszlatása után az esztergomi ferencesek benne maradtak abban a szűk körben, amely tovább működhetett, így fenntarthatták a gimnáziumot is. (MH)