Magyar Hírlap online

Az időtlenség ragyogó ábrándja

Nagy formátumú alkotó, a figurális szobrászat kiemelkedő képviselője. Művei hazánk kisebb-nagyobb váro-saiban megtalálhatók, Budapesttől Veszprémig, Győrtől Szegedig. A Melocco-szobrok, -kompozíciók formavilága összetéveszthetetlen. Legtöbbször talán mégis kő-, illetve márványmunkáival találkozunk, így például Ópusztaszeren, a Földműves-emlékműnél, illetve Ady Endre carrarai márványból készült szobrával Pécsett. Melocco alkotásai monumentálisak, azt az erőt és belső küzdelmet hordozzák, amely az alkotói folyamat jellemzője, s amely valójában kikerülhetetlen. Ez a lenyűgöző erő az összetett művekben, de kisebb mellszobrokban is érezhető, megfigyelhető. Melocco megalkuvás nélkül dolgozik, hajlandó akár átlépni a konvenciókon is, ha úgy kifejezőbb és igazabb lesz a szobor.

A mészkő, márvány, kő mellett a gipsz, a fa vagy a bronz is engedelmeskedik akaratának, de grafikai munkássága is jelentős. Műveinek középpontjában a magyar történelem alkotó egyéniségei állnak, köztük Ady Endre, Bartók Béla, Latinovits Zoltán, Radnóti Miklós vagy Hunyadi Mátyás. Adyról például számtalan munkája mesél: mellszobor, egész alakos munka, halotti maszk és egy oltár is őrzi a vátesz vonásait, alakját. Melocco tanítómestere Gyenes Tamás, Mikus Sándor, Pátzay Pál volt a főiskolai esztendők alatt, a legelső mestere, akitől munkaszeretetet tanult, Ligeti Miklós szobrászművész volt.

Ahogyan Kő Pál írja róla Csillagbojtár című könyvében: „Miért lett éppen szobrász? Lehetett volna kosárlabdázó, építész, író… de ő szobrász lett. Talán mert filozófusalkat és kézműves-képességű tehetség, mert az időtlenség ábrándja ragyog a szívében.”

Melocco 1935-ben született Rómában, s útja Budapesten át Iváncsára vezetett, majd Kecskemétről Zsámbékra. Ma is Zsámbékon él, itt alkot, építi fel magában hősei kőből, fából, bronzból teremtett alakjainak minden részletét, tervezi és érleli műveit.

Egyik korai kis kútszobra a hatvanas évekből, a mészkő pelikán a Gellért-hegyen figyeli az odalátogatókat, esztergomi, Szent István koronázása című, tizenkét méteres munkája pedig már a múlt és a jövő párhuzamát adja roppant nagyságával, íveivel és két monumentális alakjával – Szent Istvánnal és az őt koronázó apáttal. Utóbbi alkotása a kilencvenes évek főművei után következett, hiszen 1997-ben született A szabadság pillangója, az 1956-os emlékmű tizenkilenc fiatal alakjával – köztük Mansfeld Péter vagy a fiatal Latinovits is ott van –, majd Antall József síremléke az észak és dél felé forduló-induló különös lovassal, s a kelet és nyugat felé néző szerzetesek alakjával, 1999-ben.

Vallomása az alkotás folyamatáról: „Amikor egy embert lerajzolok, abban anatómiai igazságnak is kell lennie, ugyanakkor szabadságnak is. Nem az anatómia fogja össze a szobrot, csak használja azt.” Így kapcsolódik össze a természet és a művészi látás ereje a szobrász munkájában, s alakul a papírra rajzolt vonalak nyomán a látomás, majd formálódik a mű, hogy emlékeztessen és őrizzen bennünket – nemzedékeken át.