Széles Gábor a fenyegető jelekről

Széles Gábor: Folyamatos feszültségkeltéssel, megfélemlítéssel nem lehet kiutat mutatni
(Fotó: Sárközy György)
Széles Gábor a lapunknak adott interjúban kifejtette: a Jobbik nem radikális párt, ezen a kategórián már régen túllépett. Hangsúlyozta: lehetetlen az országot úgy kiemelni a bajból, hogy folyamatos feszültséget tartanak fent, megfélemlítik az embereket. Ráadásul bolsevik kinyilatkoztatás jellemző rájuk, meggyőződésük, hogy ők jelentik a többséget. Széles Gábor emlékeztetett arra, hogy a közvélemény-kutatások és a közhangulat azt mutatja, a Jobbik maximum 15-20 százalékon áll, tehát kisebbségben van. „Bolsevik mentalitás jellemezte Vona Gábor múlt hét végi nyilatkozatát is, amikor azt mondta, a Jobbik kétharmados győzelmét a Fidesz veszélyezteti, és nem fordítva” – tette hozzá Széles Gábor.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett