Magyar Hírlap online

A Jobbik bolsevik fröcsögése

A vörös és a barna diktatúrák eszközeit használja a Jobbik. Politikusaik bolsevik öntudattal azt gondolják, hogy a többség nevében beszélnek, miközben a valóságban kisebbségben vannak. Nyilatkozataik agresszívek, rendezvényeik az SS-t, az SA-t és a nyilasok felvonulásait idézik – vélekedett Széles Gábor, lapunk tulajdonosa.

– Az elmúlt időszak eseményeit figyelve, fenntartja még azt a véleményét, hogy a Jobbik a nemzeti bolsevizmus pártja?

– A jobbikosok az elmúlt időszakban rengeteget szerepeltek a médiában a kampány miatt. Ezért mindenkinek világossá válhatott, kik is ők valójában. Médiumaikban, a Barikádon és a Kuruc.info-n megjelent gyűlöletkeltő, hazug cikkek eddig is mindent elárultak róluk. De most a szélesebb közvéleménynek is kiderülhetett, hogy nyilvános szerepléseik is ugyanolyan félelemkeltők, mint a médiájuk. Én is csak akkor döbbentem rá arra, hogy ők a nemzeti bolsevizmus pártja, amikor a honlapjaikon megnéztem a rendezvényeik videóit. A feketébe öltözött darutollas egyenruhás védősereg, gárdisták a meghatározó biodíszletük. Önkéntelenül Adolf Hitler SA-, SS-egyenruhásai vagy Szálasi Ferenc nyilasrendezvényei ugranak be erről az embernek. Persze arra nem képesek, mint amire a német nácik képesek voltak, hiszen országunk nem akkora, mint Németország, és szerencsére mások a mostani világ- és belpolitikai viszonyok is, mint akkoriban. De az NSDAP és a Jobbik pártrendezvényei bizony analógiát mutatnak, és tudatos ez az analógia.

– A nemzeti jelzővel így tehát a nácikra utal, de mit jelent a bolsevizmus ebben az összetételben?

– Lenin hatalomra kerülésekor, 1917-ben Oroszország egy végletesen kifosztott, az első világháborúban a németekkel szemben vesztes állam volt. Tömeges volt a munkanélküliség, elképesztő méretű a szegénység. Leninék – miközben magukat bolsevikoknak, azaz a többségnek hívták – ténylegesen nagyon kevesen voltak. Csakhogy pár száz matrózból megszervezték a militáns vörös gárdát, és megfelelő pillanatban politikai, fegyveres puccsot hajtottak végre. Elfoglalták a Téli Palotát, amely az akkori Kerenszkij-kormánynak volt a székhelye. A kisebbség hadserege megdöntötte a hatalmat, és kikiáltotta magát a többség képviselőinek, bolsevikoknak. Ezután hetven éven keresztül a „többség” nevében gyilkolták az oroszokat, kegyetlen diktatúrát, munkatáborokat vezettek be. Több mint százmillió áldozata volt a bolsevik hatalomgyakorlásnak.

– Miért gondolja, hogy a Jobbikra érvényes lehet a bolsevik menta­litás?

– A bolsevik kinyilatkoztatás jellemző rájuk, meggyőződésük, hogy ők jelentik a többséget. Minden közvélemény-kutatás, a közhangulat is azt mutatja, hogy maximum 15-20 százalékon állnak, tehát kisebbségben vannak. Ez a bolsevik mentalitás jellemezte Vona Gábor múlt hét végi nyilatkozatát is, amikor azt mondta, a Jobbik kétharmados győzelmét a Fidesz veszélyezteti, és nem fordítva. Ez hihetetlen, és a valóságtól teljesen elrugaszkodott, irracionális, naiv gondolkodásra vall.

– Vona arról is beszélt, hogy jóval többen jobbikosok Magyarországon annál, mint amennyien most vannak, csak ők még nem tudják ezt magukról.

– Igen, ezt a cinikus kijelentést a náci Göring mondta annak idején magukról. De Göring azt is kinyilatkoztatta, hogy ki a zsidó, azt ők mondják meg. A Jobbik médiája ugyanolyan mocskos zsidózást folytat, mint annak idején a Goebbels vezette náci propaganda. Göringre hajazva: akit a Kuruc.info lezsidóz, az az is, nincs apelláta. Teljesen mindegy, hogy a vörös vagy a barna bolsevizmusról beszélünk, a Jobbik ezeknek a díszleteit, szlogenjeit, stílusát használja.

– A Jobbik nem inkább radikális párt? Folyton a radikalizmusukat hangoztatják.

– A Jobbik nem radikális, ezen a politikai kategórián már rég túlléptek. Egyébként szerintem is szükség lenne olyan radikális pártra, mint a húszas, harmincas évek bethleni konszolidációjának időszakában a tízszázalékos választási eredményeket elérő kisgazdák voltak. A Jobbik is ilyennek tűnt az indulásakor, de ma már nem a radikalizmus, hanem a bolsevik öntudat határozza meg a politikájukat. Sajnos mára már a három és fél millió koldus országa vagyunk az elmúlt nyolc év szocialista kormányzásának köszönhetően. Szinte második trianoni pusztítással kell szembenéznünk. De egyszerűen lehetetlen az országot úgy kiemelni a bajból, hogy folyamatos feszültséget tartunk fenn, megfélemlítjük az embereket. A Jobbiknak ez a politikája. Az elmúlt időszak után – ugyancsak történelmi párhuzammal – a bethleni konszolidáció eszközeihez kell nyúlnunk. A jobbikos hőbörgéssel, a nagyképű összevissza szövegekkel – hogy például ki kell zavarni a külföldi tőkét – csak általános káosz alakulna ki az országban. Lehet, hogy ezzel elérnék a céljukat: statáriumot vezetnének be, aki pedig nem az ő nótájukat fújja, börtönbe zárnák, vagy kivégeznék. Ezt azért nem zárom ki, mert a Jobbik politikusainak médiaszereplései hihetetlen agresszivitást sugallnak. Ez a bolsevik öntudat a bolsevikok agresszivitásával párosul: politikusaik viselkedésmódja egyértelműen kifejezi, aki nem az ő nótájukat fújja, csak ellenség lehet. Azokat le kell zsidózni, pellengérre kell állítani, be kell feketíteni, tönkre kell tenni. Egy igazság van, az ő igazságuk.

– Morvai Krisztina a köztévében azzal támadta önt, hogy tönkretette, leépítette az Ikarust.

– A megdöbbentő agresszivitás mellett nála is megjelent a bolsevik tudat. Mint minden bolsevikra, rá is jellemző a hazudozás. Akkora az öntudata, hogy most már olyan témákban is kinyilatkoztat, amelyhez semmi köze nincs, nem ért hozzá. Az Ikarusszal kapcsolatban is gátlástalanul hazudozott.

– Mi az igazság?

– Olyan helyzetbe került 1996-ra az Ikarus –, amelyhez nekem korábban semmi közöm nem volt –, hogy a Horn-kormány előtt két lehetőség állt: vagy felszámolja a tizenötmil­liárdos adóssággal küzdő céget, vagy tesz egy kísérletet a megmentésére. Ez utóbbit választotta. Akkor döntött a Horn-kormány úgy, hogy miután a Műszertechnikával és a Videotonnal sikereket értem el, én vezethetem az Ikarust is. Ebben a döntésben az is benne volt, hogy ha alattam bedől az Ikarus, az nem gond, hiszen jobboldali nagyvállalkozó vagyok. Így lettem az Ikarus elnöke, megörökölve a tizenötmilliárdos adósságot a pár száz darabos rendelésállománnyal. Aztán, 1997–98-ban sikerült úgy felpörgetni a céget, hogy évi ezerötszáz darabot gyártottunk az orosz piacra. Volt remény arra, hogy az Ikarus újra a régi fényében tündököljön. Sajnos az SZDSZ-es vezetésű főváros nem a magyar busz vásárlásában volt érdekelt, gyakorlatilag a hazai pályán nem volt piacunk. Tudomásul vettem, hogy az SZDSZ a külföldi buszok vásárlásában volt érdekelt. Feltételezhetően ezeknél a cégeknél megtalálták a számításaikat.

– Hogy érintette önöket az 1999-es orosz válság?

– Az orosz válságtól jobban féltünk, mint kellett volna. Utólag ezt már a történelem is bizonyította. Ekkor kerültünk egy olyan negatív spirálba, ha viszonylag gyorsan nem döntünk, akkor valóban felszámolják az Ikarust. Inkább stratégiai partnert kerestünk, aki megveszi az Ikarust, és átvállalja a tizenötmilliárdos adósságot. A francia Renault megtette ezt, és megígérte, fenntartja a piacainkat, s tovább fokozza a gyártást. Sajnos a következő években a Renault sem tudott megbirkózni a kelet-európai korrupciós világgal. Lépésről lépésre leépítették az Ikarust, gyakorlatilag felszámolták a gyártást. Három évvel ezelőtt látszott, hogy nagyon szabadulnának a cégtől. Úgy gondoltam, próbáljuk meg még egyszer, vásároljuk vissza az Ikarust. Azóta folyamatosan haladunk előre: beindítottuk a gyártást Székesfehérvárott. Évente nyolcvan-száz busz készül itt, és régieket is újítunk fel. Remélem, a választások után megtisztulnak a BKV és Volán társaságok, s akkor már rendelni fognak magyar buszokat. Legújabb eredményeink, hogy elindultunk egy növekedési pályán, és van egy új buszcsaládunk is. Az elmúlt két évben már nem is volt veszteséges az Ikarus. Mindezek alapján látszik, hogy Morvai Krisztina mennyire nincs tisztában a valósággal, csak a bolsevista hazugságait tudja fröcsögni.