Belföld

Az Országgyűlés elfogadta a 2021-es költségvetést

Friss ↩A gazdaságvédelem költségvetése tartalmazza a szükséges forrást a családok és nyugdíjasok támogatásához, valamint a munkahelyvédelemhez is– Fenntartóváltás a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél– Változik az olimpikonok özvegyének életjáradéka

Vélemény és vita

Szerencsés Károly

Múltégető idők

Elcsatolták a Békás-szorost Hargita megyétől. Most, 2020-ban. Egy Kárpát-medencén kívüli román megyéhez került, egy Neamt nevű területhez

Kő András

Gyurika

Szomorú napok váltották egymást az elmúlt időben. Nagyszerű sportemberektől kellett búcsút vennünk: Gyuricza Józseftől, Marót Pétertől, Benedek Tibortól és Kárpáti Györgytől. Utóbbit a héten temettük

Galsai Dániel

Émelygés

Fricska. Az alábbi idézetet kéretik minden, józan eszét még el nem vesztett embernek többször elolvasni. Minden összefüggését ízlelgetni, mint a jó vörösbort, átszűrni a lényegét, mint aranyásók a folyami homokot

Korompay Csilla

Csúsztatók

álláspont

Ami a Karácsony bőrét a Men in black film űrlény-rovarának módjára felöltő és a baloldal vezetését országosan átvevő Gyurcsánytól ered, az rendszerint vagy észszerűtlen, vagy sokba kerül az országnak. Esetleg mindkettő

Képírás

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom