Sport

Bulgária ellen kell nyernie a válogatottnak

ĀIdegenben küzdhetünk tovább a 2020-as Eb-szereplésért, a bolgárok után az Izland-Románia párharc győztese lesz az ellenfél itthon - Rossi: Erős csapatról van szó, amely saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk

Vélemény és vita

Jobbágyi Zsófia

Az életért

álláspont

Bus for life felirattal több ezer magyar diákhoz jutott el egy nemzetközi missziós szervezet tulajdonában lévő busz, amely speciális tájékoztató kampányt folytat fiataloknak az abortuszról

Lóránt Károly

Euró – álom és valóság

Ha egy vezető bátran ki mer mondani olyasmit, amit ugyan sokan tudnak, de nem mernek beszélni róla, akkor a közhangulat és ezzel együtt a politikai erőviszonyok is a realitások irányába változhatnak

Galsai Dániel

Negyvennyolc óra

Fricska. Csütörtök délután kopogom ezeket a sorokat, összegyűjtöttem az elmúlt szűk két nap ellenzéki műremekeit

László Tamás

Egy össznemzeti ügyről

A mai „modern kampányguruk” azt mondják, hogy a választások nem észérvek, mérlegelések alapján dőlnek el, hanem érzések, ezekből kinövő érzelmek, közhangulat, emóciók határozzák meg a végeredményt

Galsai Dániel

Havas, a jövő

Fricska. Boncolgassuk kicsit a Havas-jelenséget, hiszen Újpest momentumos polgármestere kinevezte Havas Szófiát a kerületi Egészségügyi Nonprofit Zrt. élére

Képírás

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom