Kamerafelvétel is igazolja, hogy a kínai Csao Fej ölte meg a 21 éves diáklányt
Kamerafelvétel is igazolja azt a feltételezést, hogy a kínai Csao Fej (Zhao Fei) ölte meg azt a norvég lányt, akinek holttestét szombat délelőtt találták meg Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utca egyik szállójában - mondta Szigeti József, a BRFK életvédelmi osztályvezetője csütörtökön magyar és norvég újságíróknak.
További részleteket nem közölt az alezredes, de úgy fogalmazott: több személyi és tárgyi bizonyítékot is beszereztek arról, hogy a kínai férfi gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.
Szigeti József közölte: legutóbbi információjuk a férfiről az, hogy Ferihegyen keresztül elhagyta az országot még a bűncselekmény napján, de azt nem árulta el, hogy hova távozott.
Szerdán a rendőség bejelentette, hogy egy Budapesten tanuló kínai férfit gyanúsít a 21 éves norvég lány meggyilkolásával. A diáklány holttestére a VII. kerületi, Hársfa utcai kollégiumban találtak rá. A rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a kínai férfi ellen.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett